Feladta magát a rendőrségen az Oláh Ibolyát megverő férfi

2011.12.22. 19:35

Védője kíséretében önként jelentkezett az V. kerületi rendőrkapitányságon az a férfi, aki kedden egy belvárosi vendéglátóhelyen szidalmazva, szitkozódva megtámadott több vendéget; gyanúsítottkénti kihallgatása megkezdődött - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.

Mint azt a sajtó korábban hírül adta, a szórakozóhelyen egy ismeretlen középkorú férfi megverte a Megasztár-énekest, Oláh Ibolyát. Az énekesnőhöz az egyik budapesti kávézóban "Te vagy az az Oláh Vera?" felkiáltással ment oda, és amikor egyik barátnője csitítani akarta a férfit, válaszul ököllel arcon ütötte. A lánynak eltörött az orra. Ezt követően a férfi széklábbal megütötte Oláh Ibolyát, akinek felrepedt a szája.

A BRFK azt írta:két nő tett feljelentést az V. kerületi rendőrkapitányságon, amelynek munkatársai nyomozást rendeltek el garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet bűncselekmények gyanúja miatt és haladéktalanul megkezdték az ismeretlen tettes beazonosítását és felkutatását.

Miután a férfi önként feladta magát, ellene két rendbeli súlyos testi sértés kísérlete bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik tovább az eljárás.

.