A szombathelyi egyetem évnyitóján jártunk (képsorozattal)

2014.09.04. 19:04

Harangozó Bertalan szerint a műveltséget nem a gólya hozza.

Szeptember 4-én csütörtökön nyitották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK) 2014/2015-ös tanévét.

Az ünnepélyen a 650 elsőéves hallgatónak csupán töredéke jelent meg.

A ceremónia folklórműsorral, a Szökős néptáncegyüttes dudás-táncos produkciójával kezdődött, majd a fontos vendégek (professzorok, dékánok, igazgatók és egyéb méltóságok) bemutatásával folytatódott.

Az új tanévet hivatalosan Faragó Sándor rektor nyitotta meg, aki elsősorban a szombathelyi egyetem új fejlesztéseire, előnyeire, a pezsgő helyi életre, a közös munkára és a közös sikerekre hívta fel a gólyák figyelmét.

A rektor kiemelten fontosnak tartotta a szilárd erkölcsi tartás hangsúlyozását, utalva ezzel a közelmúltban történt fonyódligeti esetre, amikor egy büntetett előéletű férfi megerőszakolt egy lányt az ELTE gólyatáborában.

A professzor örömét fejezte ki, hogy a szombathelyi egyetemen nem fordulnak elő ehhez hasonló anomáliák a kiváló oktatóknak és a felelősségteljes hallgatóknak köszönhetően.

Majd Horváthné Molnár Katalin elnökrektor-helyettes köszöntötte a hallgatókat, felsorolva az ilyenkor elmaradhatatlan egyetemre vonatkozó dicshimnuszokat, amelyből a diákok megtudhatták, milyen jól döntöttek, amikor Szombathelyre felvételiztek.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott Márai Sándort idézte, aki szerint a műveltséghez bátorság kell, mert az igazság sokszor nem könnyű. A kormánymegbízottól azt is megtudhatták a jelenlevők, hogy a műveltségért meg kell küzdeni, ugyanis azt nem a gólya hozza.

Követezett a hallgatók eskütétele, majd a város polgármestere, Puskás Tivadar emelkedett szólásra. A Szombathely iránt saját bevallása szerint elfogult polgármester a tudással járó felelősségről beszélt, majd egy huszáros vágással a Szent Márton-kártyánál lyukadt ki, melyből bár nehezen, de sikerült visszakanyarodnia az évnyitó témájához.

Az ünnepély végéhez közeledvén a két kar dékánja, Gyurácz József és Antonio Donato Sciacovelli kezet rázott a gólyákkal, ezzel fogadva őket Szombathely polgárává.

Még átadták a jubileumi diplomákat, elénekelték a szózatot, és  véget is ért a 2014/2015-ös tanév nyitóünnepsége.

Fotó: Kánya Dóra

Galéria

.