Fény útja épült Pápán

2012.07.23. 09:17

A stációk állíttatói közt volt több híres pápai család is.

Pápa, a Fény útja

Harangzúgásés több száz hívő töltötte meg a pápai Szent Benedek templom udvarát, ahol Dr. Márfi Gyula érsek ünnepi szentmiséje után felszentelték a Fény Útját, amely14 stációból áll.

A keresztút mintájára készült a Fény útja, mely Krisztus feltámadásától egészen pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig tárja elénk a Biblia eseményeit.

Az ötletet Répásné Ihász Mariann és Völfinger Judit vetette fel, hogy egy felvidéki településhez hasonlóan, Pápán is épüljön fel a Fény útja. A gondolatot mindenki egyöntetűen támogatta. Az adományozók a hívek, egyházi vezetők és Pápa város önkormányzata volt.

Pápa, a Fény útja

A stációkat - melyek roppant hamar „elkeltek” - örökbe lehetett fogadni. Volt, hogy egy stációt, több család fogadott örökbe közösen.

Pápa, a Fény útja

A stációkat műkőből Németh János kőfaragó mester készítette, a képeket pedig Nyulasi József faragta gipszből. Minden stáción láthatunk egy kovácsoltvas gyertyatartót, amely Laczkó József munkáját dicséri, az események grafikáit Ughy Mikós grafikus festőművész készítette.

Pápa, a Fény útja

A Fény útja valójában újszerű kezdeményezés, amely nagyon helyén való, hiszen a legtöbb templomban, szent helyen, számos keresztet vagy stációt látunk Jézus szenvedéseiről, de a feltámadást kevés helyen élhetjük meg, mintha Krisztus feltámadását nem hinnénk olyan komolyan, mint szenvedéseit. - összegezte gondolatait az érsek.

A Hit évében lélekemelő és másoknak is példaértékű lehet a pápai hívek összefogása.

Pápai Márk
 

.