Feloszlatták a szombathelyi Fideszt

2015.06.03. 20:39

Hende Csaba szervezi újra.

Már hetek óta kering a közbeszédben, hogy feloszlatták a Fidesz szombathelyi szervezetét, de hivatalos megerősítést vagy bizonyítékot erről még senkinek sem sikerült prezentálnia.

Az Index.hu mai cikke viszont tényként közli, hogy április végén megtörtént a dolog, és Hende Csaba honvédelmi miniszter, választókerületi elnök nyilatkozata, mely szerint „a baloldallal ellentétben a Fidesz képes a megújulásra”, illetve hogy „minden szervezet életében szükség lehet a megújulásra, ez Szombathelyen már 2014 nyarán a korábbi csoport működésének felfüggesztésével el is kezdődött” kijelentése arra utal, immár a párt sem csinál titkot az oszlatásból.

Az újság úgy tudja, a Kövér László választmányi elnök által szignált határozat indoklás szerint azért volt szükség az oszlatásra, mert a helyi Fideszben uralkodó már állapotok veszélyeztették a párt 2018-as választási esélyeit, meghatározó szombathelyi pártvezetők, akik a korábban város irányításában is szerepet játszottak, kicsapongó életmódjukkal és megbotránkoztató viselkedésükkel rossz fényt vetettek a szombathelyi, sőt az országos Fideszre is.

Konkrétumok nincsenek, de nem nehéz kitalálni, hogy a döntéshez jelentősen hozzájárulhatott az ominózus hajós-kokainos videó, illetve a Szombathelyen keringő egyéb szóbeszédek.

A helyi Fidesz hivatalosan máig tartozik a magyarázattal, hogy hova tűnt a város két korábbi alpolgármestere illetve egyik tanácsnoka.

A szombathelyi szervezetet

Az Index.hu teljes cikke

.