A szövetségi kapitányok és a magyar játékosok a belga-magyar 4-0-ról

2016.06.27. 06:06

A magyar játékosok szerint emelt fővel búcsúztak.

Bernd Storck szövetségi kapitány a nyolcaddöntőben a belgáktól elszenvedett négygólos vereség ellenére gratulált a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szerepléséhez.

"Az első félidőben nem voltam elégedett, nem játszottunk olyan bátran, mint korábban, ráadásul pontrúgásból kaptuk a gólt. A szünetben bátrabb játékot kértünk és közel jutottunk az egyenlítéshez, így ezzel a játékrésszel már elégedett lehetek. A végéhez közeledve többet kellett kockáztatni, ezt kihasználta a belga csapat, de végig küzdöttünk, így gratulálok a csapatomnak. Tovább akarunk menni ezen az úton" - mondta a német szakember, aki a belgáknak is gratulált a továbbjutáshoz.

Storck az ellenfélről úgy vélekedett, hogy a csapat minden játékosa világklasszis. Emiatt különösen fontosnak tartotta, hogy a második félidőre javult a magyar csapat játéka, amellyel esélye is volt az egyenlítésre.

"Ismertem a valószínűsíthető teljesítményünket, de nem számítottam csoportelsőségre. Szépen fejlődtünk a torna során" - értékelte az egész kontinensviadalt Storck.

Guzmics Richárd és Juhász Roland, valamint a belga Romelu Lukaku (b-j). MTI Fotó: Illyés Tibor

Kollégája, Marc Wilmots elégedetten és boldogan nyilatkozott. Azt nevezte a meccs kulcsának, hogy játékosainak sikerült gyorsan és pontosan járatnia a labdát, amivel a magyar védelem mögé tudtak kerülni. Ami nem tetszett neki, hogy szerinte csapata az első félidőben eldönthette volna a továbbjutást, ám a kihagyott helyzetek miatt ez nem sikerült.

A meccs legjobbjának választott Eden Hazard kijelentette, ez volt eddigi legjobb meccse a belga nemzeti tizenegyben, de arra figyelmeztetett, hogy ezt a teljesítményt nem valószínű, hogy egyénileg és csapat szinten is meg lehetne ismételni a Wales elleni negyeddöntőben. Kiemelte, az eredmény ellenére nem volt könnyű találkozó, ugyanis csak a hajrában tudták eldönteni a meccset.

A magyar játékosok egybehangzó véleménye szerint annak ellenére emelt fővel búcsúztak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, hogy a vasárnap esti nyolcaddöntőben 4-0-ra kikaptak Belgiumtól.

"Persze jobban mutatott volna a 2-0, mint a végén a 4-0, de a korán bekapott gól miatt az egész meccsen futottunk az eredmény után. Akár döntetlen is lehetett volna, mivel voltak lehetőségeink egygólos hátránynál" - mondta Nagy Ádám.

A ferencvárosi középpályás szerint ugyan a belga válogatott egyértelműen a magyar előtt jár, de "nem kell hasra esni" tőle. A legnagyobb tanulságnak éppen azt tartotta, hogy nem érzi elérhetetlennek a rivális szintjét, s ugyanezt gondolta az Eb előtti utolsó, világbajnok németek elleni felkészülési mérkőzést követően, amelyen 2-0-ra kaptak ki a magyarok.

"Ilyen meccs után nyilván csalódott vagyok, de majd pár nap múlva látjuk a pozitívumokat" - mondta Nagy, aki számára az Izland ellen 1-1-re végződött második csoportmeccs volt a legnagyobb élmény, mivel annak hajrájában kulcsfontosságú passzt adott Nikolics Nemanjának a magyar egyenlítő találatnál.

Dzsudzsák Balázs (elöl) a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében játszott Magyarország - Belgium mérkőzés végén a toulouse-i Municipal Stadionban. MTI Fotó: Illyés Tibor

Guzmics Richárd arról beszélt, hogy a korán bekapott gól rendkívül megnehezítette a dolgukat, mivel a belgák így gyors szélsőik révén kiválóan tudtak kontrázni. Hozzátette, 19-re próbáltak lapot húzni az egyenlítés érdekében felvállalt nyílt játékkal, amit a becserélt két csatár is bizonyít, de ezúttal ez sem vezetett eredményre.

"Bebizonyítottuk, hogy van csapatunk, amire lehet építeni" - jelentette ki Lovrencsics Gergő, aki szerint a belgáktól elszenvedett négygólos vereségből is lehet tanulni.

A találkozót úgy értékelte, megvoltak a lehetőségek az egyenlítéshez és ha ez sikerül, akkor nem lett volna ennyire "csúfos kudarc" a vége. Szerinte kockáztatni kellett, ami ezúttal nem jött be, de hozzátette, ha 1-0, vagy 2-0 marad az eredmény, az is ugyanúgy kiesést jelentett volna.

Lovrencsics legnagyobb élményének a portugálok elleni 3-3-as döntetlent nevezte, míg legnagyobb pozitívumnak azt tartotta, hogy a magyar csapat minden meccsen győzelemre játszott.

Stieber Zoltán, aki ezúttal nem lépett pályára, úgy vélte, ennyivel jobbak voltak a belgák, ennek ellenére emelt fővel búcsúztak. Szerinte még tud fejlődni a csapat, így pozitívan nézhetnek a jövőbe társaival.

.