Érvényes elektronikus aláírás, ingyenes kéményseprés, változó építési szabályok

2016.06.30. 20:13

Július 1-től több jogszabályváltozás is életbe lép. Összegyűjtöttük azokat, amelyek talán a legtöbbeket érintik.

Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz az új szabályozás szerint.

A Deloitte Legal jogi tanácsadó cég korábbi közleményében emlékeztettek, az elektronikus aláírás szabályait júliustól egy uniós rendelet határozza meg, amely az egész EU területére kiterjedően szabályozza az elektronikus tranzakciókat. 

A gyakorlatban az új rendelkezésnek megfelelő aláírás során az ügyfelek számára egy elektronikus eszközre, úgynevezett aláíró padra telepített szoftver jeleníti meg a szolgáltató rendszerében keletkezett dokumentumokat, amelyet ezen az eszközön az ügyfelek áttekinthetnek, majd ugyanezen az eszközön elektronikusan rögzített aláírással szignálhatnak.

Illusztráció

Az ilyen aláírás során az aláíró sajátkezű aláírásának biometrikus információival (sebesség, nyomóerő) együtt tárolják az elektronikus dokumentumot, így lehetőség nyílik arra, hogy egy adott embernek előzetesen kiadott tanúsítvány és kulcs, úgynevezett aláíró kártya nélkül is lehessen olyan elektronikus dokumentumot létrehozni, amelyet harmadik személyek, bíróságok és hatóságok bizonyító erejű okiratként kötelesek elfogadni.

A gyakorlatban már számos esetben lehet találkozni az elektronikus aláírásnak ezzel a formájával, például csomagküldő szolgáltatók vagy telekommunikációs cégeknél.


Ingyenes lesz a kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás a lakosságnak, ennek költségeit az állam állja.

A Belügyminisztérium (BM) korábbi közleménye szerint a kéményseprés magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) kerül.

Az Országgyűlés a múlt év novemberében döntött arról, hogy a kéményseprés kikerül az önkormányzatok feladatai közül, és az állam közfeladatként, térítésmentesen látja el azt. Ahol az önkormányzatok nem vállalták a feladatot, ott a második félévtől a katasztrófavédelem végzi kéményseprést. Ez az ország mintegy 40 százalékát jelenti, a 4,6 millió kéményből mintegy 1,8 millió kerül át a katasztrófavédelemhez - fűzték hozzá akkor. 

A BM szerint az átalakításra azért volt szükség, mert a kéményseprési díjak a feladatot ellátó magáncégek miatt a többszörösére növekedtek. Továbbá rendkívül nagy különbségek alakultak ki a szolgáltatás színvonalában, rendszerességében és árában, több megyében ellátási zavarok jelentkeztek, volt, ahol a kéményseprés olyan drága lett, hogy sokakat éppen ez riasztott el a rendszeres ellenőrzéstől. 

Akár a katasztrófavédelem, akár az önkormányzat végzi a szolgáltatást, az előzetes írásbeli értesítés szerinti első és második időpontban térítésmentes lesz az ellenőrzés.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke (KOSZ) még június 21-én népszavazási kezdeményezést nyújtott be a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelőberendezések ellenőrzésének csökkentése ellen. Vezélyesnek tartja ugyanis, hogy a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát egyről két évre növelték, hiszen a gázkémények okozzák a legtöbb szén-monoxid-mérgezést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kémények ellenőrzésének ritkítása a kéménytüzekből fakadó lakástüzek számát is növelheti.


Július elsejétől építési engedély nélkül, az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével lehet bejelenteni az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet, ez a 300 négyzetméternél nem nagyobb épületek építését érinti.

Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottakon túl a készenlétbe helyezés további feltétele a bejelentés mellékleteként az építész tervező által az elektronikus építési naplóba feltöltött kivitelezési dokumentáció.

Illusztráció

A bejelentésről a telek fekvése szerinti általános építésügyi hatóság a készenlétbe helyezett e-naplóból értesül. A bejelentés nem minősül közigazgatási hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemnek, sem hivatalbóli eljárás megindítására okot adó körülménynek.

Az építésügyi hatóság a bejelentésről és a bejelentés módosításáról tizenöt napon belül tájékoztatja a telek fekvése szerinti területi szakmai kamarát, a telek fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzőjét, valamint a telek tulajdonosát, ha nem az építtető a tulajdonosa, vagy az építtetőn kívül másnak is van tulajdonjoga.

Az építtető az építési tevékenységet tizenöt nap eltelte után kezdheti meg. Ha az építőipari kivitelezési tevékenységet a bejelentéstől eltérően kívánják folytatni, akkor ezt a szándékot az eltérő megvalósítás kezdő napját megelőző tizenöt nappal be kell jelenteni.

.