Idén is lesz Vasi Vasember, ötszázan állnak rajthoz

2016.07.08. 13:31

Most is úszás, kerékpározás és futás teljesítése lesz a feladat.

Ötszázan állnak rajthoz jövő hét szombaton a szombathelyi Vasi Vasember triatlonversenyen, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg.

A pénteki sajtótájékoztatón Jerse András versenyigazgató elmondta, hogy a versenyzők a legszebb vasi tájakat ismerhetik meg: az 1500 méteres úszótávot a megyeszékhely zöld szívében, a Csónakázó tavon teljesítik, a 40 kilométeres kerékpárútvonal a megye híres borvidékén vezet keresztül, a 10 kilométeres futás pedig városban zajlik majd.

Jerse András szólt arról is, hogy igyekeztek tovább javítani a körülményeken, ezért újabb depókat vásároltak, így minden résztvevő el tudja majd helyezni ezekben kerékpárját a tó partján, illetve az egyes szakaszokon megfelelő számú frissítőpont is rendelkezésre áll majd.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere kiemelte: az első triatlonversenyt 1984. június 9-én rendezték Szombathelyen, néhány hónappal korábban, mint ahogyan a magyar sportági szövetség egyáltalán megalakult. Szavai szerint az eseménynek éppen ezért nagy hagyományai vannak a városban, amely így évről évre a triatlon hazai fővárosának érezheti magát.

A sajtótájékoztatón részt vett Kapolcsi Imre 31-szeres Vasi Vasember, aki 2000-ben hetedmagával abban az egy évben is teljesítette a távot, amikor a verseny hivatalosan elmaradt. A versenyző, aki idén is rajthoz áll, a kezdeti évek viszontagságaira emlékezett, amikor még a körülmények és az időjárás is mostoha volt, mégis évről évre többen vállalták a megmérettetést.

Koczka Tibor (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere, aki aktív kerékpárosként és távfutóként több triatlonversenyen is indult már, bejelentette, hogy maga is indul a versenyen. Elmondta, hogy 1984-ben a szombathelyi főiskola testnevelés szakos hallgatójaként vett részt a Vasi Vasemberen, majd ezután néhányszor még rajthoz állt, így most hosszabb kihagyás után vág neki a távnak, de mivel edzésben van, bízik abban, hogy teljesíteni tudja a feladatot. Hozzátette, nem versenynek, hanem erőpróbának fogja fel a megmérettetést. 

Nevezésének megerősítéseképpen, a szervezőktől az alpolgármester átvette az 500-as rajtszámot.

(A fotók a tavalyi versenyen készültek.) 

.