Pró és kontra: az államtitkár és a gyakorló tanár a szakgimnáziumokról

2016.07.04. 09:12

Egy tanár reagálása Palkovics László hétfőn megjelent interjújára.

Pró

A szakgimnáziumok hallgatói - amennyiben más tárgyból szeretnének érettségizni, mint amit a szakgimnáziumban tanulnak - elmehetnek vendéghallgatói státuszba a szakképzési centrumon belül - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az eduline.hu oktatási portálnak adott, hétfőn megjelent interjújában. 

Az államtitkár elmondta: a szakgimnáziumokkal kapcsolatban arról van vita, hogy a szaktárgyak hallgatása és az érettségi tantárgyakra vonatkozó óraszámokban hogyan lehet kompromisszumot kötni, hogy ne kelljen "a gyereket heti 60 órás oktatásra kényszeríteni". 

A munkacsoport szerint a szakmához tartozó természettudomány alaptárgyakból fontos, hogy emelt szintű érettségi vizsgát tudjanak tenni, a harmadik és negyedik osztályban pedig legyen még egy természettudományos alaptárgy, amelyet szintén nagyobb számban tanítanak. Kilencedik osztályban egy integrált, természettudományos tárgyat javasolnak bevezetni, amely nem egy tudományág megismertetését, hanem egy természeti jelenség többoldalú megközelítését jelenti - magyarázta az államtitkár, aki szerint "ha ezt a három elemet összerakjuk, alkalmas arra, hogy valaki egyetemre menjen."

Mint mondta, ha valaki úgy gondolja, hogy gépészeti gimnázium helyett vegyész szeretne lenni, de első két évben nem tanult kémiát, elmehet vendéghallgatói státuszba a szakképzési centrumon belül - mondta az államtitkár. Arra a kérdésre, hogy ezt a tanuló hogyan egyeztetheti össze az órarendjével, azt mondta, az iskolák tudnak erre megoldást találni.

Az államtitkár szerint a pedagógusoknak nem kell félteniük a munkahelyüket, a szakgimnáziumokban sem fog lényegesen változni az óraszám, de ha mégis, akkor "a tankerületi központok várják szeretettel őket, mert a gimnáziumokban ezen a területen pedagógushiány mutatkozik".

Arra a kérdésre, hogy az  integrált természettudományos tárgyat hogyan fogják szeptembertől tanítani, Palkovics László azt mondta, jobb lett volna, ha ez a tantárgy ki van dolgozva, megvannak hozzá a tankönyvek, de - mint fogalmazott - "ez egy lehetőség a szakma számára, hogy mondják meg, hogyan szeretnék ezt tanítani". Az államtitkár szerint az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. 

Az államtitkár az oktatás finanszírozásáról kiemelte: az oktatás jövő évi költségvetése 270 milliárddal több, mint az idei. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a 2015-ös adótörvényeknél azt javasolták, hogy a TAO-hoz hasonlóan lehessen a felsőoktatási intézményeket támogatni. 

Akkor a költségvetés nem biztosított erre lehetőségeket, az viszont megtörtént, ha egy vállalat egy felsőoktatási intézménynek ad támogatást, akkor ennek 50 százalékát levonhatja a társasági adójából. Az irány jó, a nagyságrendje még nem igazán. Mi azt javasoljuk, hogy a teljes összeget le lehessen vonni - mondta. Hozzátette: "erősen támogatja", hogy ezt kiterjeszthessék a köznevelésre, és egy vállalat támogathasson iskolát vagy tankerületi központot.

Az államtitkár a 30 perces tanórákkal kapcsolatban hangsúlyozta: oktatáskutatók szerint adaptívvá kell tenni az órának a hosszát, "csak ezt nem lehet két hónap alatt lezongorázni", a szakértők most azon dolgoznak, hogy ez hogyan jelenjen meg a 2018-ban bevezetendő Nemzeti alaptantervben. Hozzátette: a 30 perces tanóra lényege, hogy annyit követeljenek meg a gyerekektől és a tanártól, amennyit harminc perc alatt el lehet végezni. A kicsengetés ugyanúgy 45 perc után lesz. A maradék negyedórában a tanítók nem a tananyagot oktatják, hanem a gyerekek igényeihez szabott foglalkozásokat tarthatnak - jegyezte meg.

(MTI)

Illusztráció. Fotó: Varga György (MTI)

Kontra

Szalayné Tahy Zsuzsanna, a budapesti Szent István Gimnázium tanára az interjú kapcsán az alábbi kérdéseket osztotta meg Facebook-oldalán. (A szöveget változtatás nélkül közöljük.)

Ha egy tanulónak saját iskolájában heti kb 30 órája van 5 napra elosztva reggel 8-tól 2-ig, továbbá még 3-5 órája (köztük testnevelés) valamelyik napokon fél 3-tól 4-ig, akkor az ingázó középiskolásnak a másik iskolában hánykor kezdődjön az érettségi felkészítő tárgy?

Hogyan változik a napi beosztása a diáknak, ha nem kell "örömszerző tesire" járnia, mert leigazolt sportoló és edzései vannak délután?

Hogyan tervezhető a végzős diák napi beosztása, ha tanórái mellett készül a szalagavatóra - táncórák, kresz-tanfolyamra jár, nyelvvizsgaelőkészítő különórára jár.

Megoldható-e, hogy néhány ingázó diák miatt teljes csoportoknak egy adott tárgy adott napon 1-2. óra legyen az egyik iskolában, míg a másik iskolában abban az időben ne legyen 1-4. órája ezeknek a diákoknak?

Elképzelhetőnek tartja, hogy ez a középiskolás nem csak egy oktatási azonosító, hanem EMBER, DIÁK is?

Továbbá, egy több iskola között ingázó tanár esetén megoldható-e, hogy heti 26, több iskolában tanított tanóra mellett

  • osztályfőnöki feladatot is ellásson a tanár?
  • résztvegyen az osztályozó konferenciákon, értekezleteken?
  • kísérőtanárként osztálykirándulásokon segítse a kollégát?
  • minden iskolájában megszervezze és jelen legyen a témahét programjain? (Ha esetleg ismeretlen, a 2016-17-es tanévben tavasszal 3 témahét lesz: pénzügyi, digitális és fenntarthatósági-környezetvédelmi)
  • ne csak oktató, hanem PEDAGÓGUS is legyen?

Végül:

  • Felmérése alapján, az ingázás 1-1 tárgy áthallgatása esetén mennyi időt vesz el?
  • Milyen tapasztalatai vannak egy diák egyszerre két helyszínen megjelenésével kapcsolatban?
  • Esetleg van-e tapasztalata tanárok megkettőződéséről?

Kérem, mutasson példát arra, amikor valaki heti rendszerességgel egyidőben két tanteremben, (két iskolában) hatékonyan tudott akár tanítani, akár tanulni!

.