Így lett Kozák Danuta legenda

2016.08.18. 17:23

Nyilatkozott a vezetőedző és a sportoló is.

A címvédő Kozák Danuta (k) a második helyezett, dán Emma Jorgensen (b) és a harmadik helyen végzett új-zélandi Lisa Carrington a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 18-án

Az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve nagy fölénnyel végzett az élen a csütörtöki döntőben a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán, ezzel a második aranyát gyűjtötte be Rio de Janeiróban, mivel kedden Szabó Gabriellával párosban is a leggyorsabb volt.

Kozák immár négyszeres olimpiai bajnok - Londonban egyesben és négyesben győzött -, ezzel ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.

Storcz Botond szerint

Kozák Danuta már legendának számít.

"Négyszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó nincsen, négyszeres olimpiai bajnok aktív magyar versenyző sincsen" - jelentette ki a felnőtt vezetőedző.

Női kajak egyes 500 méteren ezt megelőzően csak a szovjet Ljudmila Pinajevának sikerült a címvédés (1964, 1968).

A 500-as sikerről Storcz Botond úgy fogalmazott, Kozák Danuta betegsége után nem volt reális ez a fölényes diadal.

"Viszont ha azt nézzük, hogy tegnap a középfutamban már 1.4 másodperces előnnyel legjobb időt ment, akkor abszolút az volt." - hangsúlyozta.

"Nehéz azért azt mondani, hogy valaki másfél hajóval fogja megvédeni olimpiai címét és nyeri negyedik olimpiai aranyérmét." - mondta ez előzetes esélylatolgatásokról.

Az MTI-nek arra a felvetésére, hogy Kozák Danuta annyiszor veri meg a mezőnyt egy hajóval, ahányszor indul, nevetve így felelt:

"Ez tényleg igaz!"

A 200 méteren negyedik Tótka Sándor, Molnár Péter eredményéről Storcz Botond azt mondta, az "a három század hiányzott a lelki boldogsághoz".

"A 200 méternek a sajátossága, hogy három századdal maradtak le a dobogóról, s négy századdal már másodikak. Ez benne van a versenyben." - fogalmazott.

Az 1000 méteren hetedik Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin szereplése szerinte "nagyjából reális".

"Ha kicsit jobban kijön a lépés, akkor pontszerzők, ahogy arról előtte beszéltünk, hogy nagyon jó lenne. De nagyjából azt hozták, amit tudnak. Jó verseny volt egyébként" - értékelt a vezetőedző, aki jelezte, bízik benne, hogy szombaton a női kajaknégyes is megvédi címét.

"Danuta Szabó Gabival megnyerte a párost, ma az egyest, így pillanatnyilag mindhárom 500-as számban olimpiai címvédő!" - emelte ki.

Kozák Danuta szerint, aki négy olimpiai aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lett, az első helyeknek majd tíz év múlva lesz igazán értéke.

"A statisztikát rátok bízom, én a pályán szeretnék teljesíteni!" - mondta nevetve újságíróknak az eredményhirdetés után az UTE 29 éves versenyzője. 

"Ennek a négy aranynak szerintem tíz év múlva lesz igazán értéke, amikor a fiatalságot arra kell buzdítani, hogy gyerünk fiatalok, kövessetek!" - tette hozzá.

Amikor megtudta, hogy sikere az 500. magyar érem és a 175. arany az olimpiák történetében, vidáman felkiáltott:

"Jeee!"

A csütörtöki versenyről úgy nyilatkozott, nem számított ilyen fölényes győzelemre 500 méteren.

"Én arra készültem, hogy itt az utolsó centiig kell küzdeni, mint a párosban, szerintem az a normális, ha az ember kihajtja magát. Örülök, hogy meg tudtam azt csinálni, amit gyakoroltunk. Boldog vagyok, most már itt voltam teljes szívvel-lélekkel." - nyilatkozott, jelezve, hogy nem figyelt a riválisokra.

"A pályámnál foglalkoztam, érzékeltem 200-nál, hogy elöl vagyok. Lisa a kettes pályán ment, így nem láttam, de csak magammal próbáltam foglalkozni, nem néztem, ki merre tart." - utalt arra, hogy a végül harmadik világbajnok új-zélandi Lisa Carrington számított egyik nagy ellenfelének.

A betegségéről elárulta, hogy az már a múlté, s a legnehezebb a hétfői első vízre szállás volt párosban.

"Teljesen rendben vagyok. Horror volt az első délelőtti futam, visszagondolva, mintha álmodtam volna az egészet. De napról napra egyre jobban voltam, most már tényleg azt tudom mondani, hogy 110 százalékban itt vagyok!" - jelentette ki.

Kozák - aki kedden Szabó Gabriellával párosban is győzött ezen a távon - a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte.

 Fotó: Kovács Tamás (MTI)

.