Először rendeztek targoncás versenyt a szombathelyi nagyvállalatok

2016.09.17. 16:38

Ezúttal szakmai versenyen is összemérték erejüket a cégek.

Szombaton délelőtt - hagyományteremtő szándékkal - targoncás ügyességi versenyt rendezett az öt szombathelyi nagyvállalat:  BPW-H, Delphi, EPCOS, iQor  és a LuK Savaria.

A helyi nagyvállalatok évek óta megrendezik a nagyvállalati focitornát, de szakmai versenyen eddig nem mérték össze erejüket. Idén először – a BPW-Hungária Kft. kezdeményezésére – versenyt rendeztek a targoncás szakma legjobbjai részvételével.

A BPW-Hungária Kft. saját anyagmozgató dolgozói részére – a Családi Nap keretében - már kétszer is rendezett ügyességi versenyt. A szervezők nagyon ötletes, látványos pályát állítottak össze, így a rendezvény óriási sikert aratott a versenyzők és a szurkolók körében is. Ez adta az ötletet, hogy érdemes lenne kibővíteni a versenyzők körét, és a többi szombathelyi nagyvállalat targoncás dolgozóit is meghívni egy közös megmérettetésre.

Vontató

Az ötlet nagyon pozitív fogadtatásra talált a partner vállalatok körében, el is kezdődött a szervezőmunka. Kidolgozták a verseny forgatókönyvét, meghatározták a versenyben résztvevő targoncák típusát, megtervezték, és előzetesen fel is építették a pályát, egyrészt hogy teszteljék, másrészt hogy lehetőséget biztosítsanak a résztvevőknek a gyakorlásra.

A szeptember 17-én megrendezett első verseny házigazdája a BPW-Hungária Kft., később pedig mindig másik vállalatnál bonyolítják majd le.

„A szakma legjobbjai számára motiváció és elismerés, hogy bajnokok lehetnek, a többiek számára pedig nagy húzóerő, hogy ők is fejlesszék tudásukat és profik legyenek. Technológiánkból, az anyagok jellegéből adódóan nagyon sok anyagmozgatási feladatunk van, mintegy 250 fő dolgozik emelőgépekkel, targoncákkal.  Fontos, hogy a targoncások a lehető legmagasabb szakmai színvonalon végezzék munkájukat. Ennek érdekében a vállalatunk saját gyakorlópályát is működtet, ahol nemcsak az új, hanem a tapasztalt kollégák is gyakorolhatnak” – fogalmazott Vass Tamás, a BPW-Hungária Központi Logisztikai vezetője.

Homokvillás targonca

A targoncások három kategóriában versenyeztek: homlokvillás és gyalogkíséretű targonca, vontató. Az egyéni győztesek: 

Gyalogkíséretű targonca

1

Pesti Krisztián

DELPHI

2

Major Zsolt

EPCOS

3

Janzsó Anita

EPCOS

Homlokvillás targonca

1

Hujber Imre

BPW

2

Papp József

BPW

3

Komáromi Zoltán

EPCOS

Vontató

1

Pataki László

BPW

2

Cenkov János

BPW

3

Svertsits Márton

DELPHI

Vállalati csapatok is versenyeztek, a Forma 1 szabályai szerint kategóriánként a 10 legjobb versenyző pontjai adódtak össze, és a legtöbb pontot gyűjtő csapat - 2016-ban a BPW-Hungária Kft. - vihette haza a vándorkupát.

Galéria

.