Ismerkedés az erdők világával Vas megyében is

alon

2016.10.04. 08:16

Hétfőn kezdődött a XX. Erdők hete.

Október 9-ig mintegy 50 vidéki helyszínen több mint 150 programot kínálnak az érdeklődőknek a magyar erdők megismerésére - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az eseményeken erdész, erdőpedagógus vezetésével ismerhetik meg a látogatók a magyar erdők értékeit és a fenntartható gazdálkodás folyamatát.

A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol, az egész család játékosan ismerkedhet a magyar erdők világával.

A XX. Erdők hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot.

Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét megismertesse a legszélesebb nyilvánossággal.

Az egyesület tájékoztatása szerint a 22 magyar állami erdőgazdaság 2010 óta több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre: 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel.

.