Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve címmel november 5-én jelenik meg az a kötet, amelyben a színésznőt a rendező élete történéseiről kérdezi – írta meg a Bors.
A cikk megfogalmazása szerint a Bors „a kötet megjelenése előtt belepillanthatott a kéziratba, ami az első betűtől az utolsóig hemzseg az izgalmas és őszinte történetektől”.
Ezek közül az elmúlással kapcsolatos részből idéz a portál. Mint írja, Törőcsik Mari most jól van, heteken belül újra a Nemzeti Színház színpadára áll, a Galilei élete címszerepében. Ennek ellenére sokan aggódnak érte, ám ő talán az egyetlen, aki végtelen nyugalommal gondol a jövőre, és az elmúlásra is.
"Van egy nagyon jó barátom, egy fiatalember, Bokros Leventének hívják. Ő valaha a pálos rendbe tartozott, de megérezte, hogy neki túl sok ott a zártság, és kiment világi papnak. Mondtam neki: azt szeretném, ha majd maga szentelné be a hamvaimat Pélyen. Merthogy Pélyen születtem, de ott most nincsen pap. Hát ugye, már nincsenek papok. Még szép – mondta Levente. (…) Utána Iványi docens azt mondta, hogy olyan gyönyörű volt az egész szertartás (férje, Maár Gyula búcsúztatásáról beszél – a szerk.), mintha Maár Gyula rendezte volna. Na igen! Ugyanis előzőleg megkértem az atyát, hogy ha lehet, ne beszéljen. Drága Mari, szigorúan azt a három dolgot fogom fölolvasni, amit az egyházi szertartás megkíván, ígérte az atya. De kérem, ne mondja azt, hogy „Gyula testvér” meg ilyenek. Nem szeretem a kenetteljes szövegeket. Sajnos ki kell mondani a nevét. Mit tehettem? Akkor mondja azt, hogy Maár Gyula. Így is lett. Koltai Sutyi persze beszélt, méghozzá nagyon szépen. (…) Ha maga ott volt, hallotta azt is, milyen istenien orgonált Xavér. Imádta Maár Gyulát. Na, ő az én temetésemen… úgy értem, a hamvaim beszentelésén is fog orgonálni.”
Most valójában a saját temetését rendezi meg – mondja a szerző, amire Törőcsiktől elképesztő választ kap: „Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. (…) Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én.. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.”