Szenkovits Péter írása (teremtuccse.blogspot.hu).
Kifújja, máskor meg kiöklendezi magából a lét sűrítményt (állagát nem könnyű definiálni, hiszen amorf) Gerlóczy Márton író (1981) és Ötvös András színész (1984).
A tükörkép, amit hétfőn este mutatott Ötvös András a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Göttinger Pál (1983) rendezésében, az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából, nem hagyja nyugodni a nézőt utóbb sem.
Mi lehet a baj velünk? Velem?
Nem csak az, hogy
nem engedünk közel s be hozzánk másokat, de magunkat, az úgynevezett valós énünket is – ebben az egyben aztán precízek vagyunk - kirekesztettük a saját életünkből. Eldeformálódtunk valahol, valamikor. Pitiánerségünk nem ismer határokat. Másrészt pedig mégis nyitottak maradtunk majd’ mindenre, ami: szemét. Bóvli. Bulvár. Férc.
Bábukká, robotokká hagytuk magunkat átkalapálni. Annyi önállóságunk sincs (régóta már), hogy eldönthessük, mikor sóhajtsunk, fújjunk nagyokat, arról már nem is beszélve: dugjuk le (végre-valahára) az ujjunkat gyomorszájig, hogy aztán minden szenny szabadon szakadhasson föl/ki belőlünk.
Hol vagytok eredeti gesztusok? Álmok? Ötletek? Tervek?
Akiknek pedig vannak, mondjuk egy csemegepultosnak álló írónak s deszkákon kulizó színművésznek, azokat pedig megtűrjük még ugyan, de lemosolyogjuk: mi a csudát akarnak ezek itt velünk (értünk) kezdeni, nem veszik észre a balgák, hogy számunkra minden úgy jó, ahogyan azt belénk kódolta/kódolja a mindenkori haszonélvező, az ördög/sátán és a brancsa?
Hagyjanak bennünket csak békében olyasmivel, mint valóság, igazság, érték. Felelősségvállalás. Tartás. Gerinc. Micsoda marhaságok!
Ötvös András, a Katona József Színház művésze – ki tudja, hányadik réteg-felismerésként – arra is rádöbbent bennünket:
mégsem reménytelen.
Hiszen András maga is a saját szemünk előtt (nem, ez nem káprázat!) cipel el egy hegyet. Nem úgy csinál, mintha, hanem viszi, viszi, viszi. És egyszer csak, íme, valahol a távolban: pirkad. Nincs lehetetlen.
Kéretik összeszedni magunkat.
Fújjunk, öklendezzünk. Fújjunk, öklendezzünk… Menni fog ez.
Aztán: gyerünk!
Fotó: jegy.hu