Hirdetés

Pénteken szoríthatunk a Vas megyei Molnár Bencének a Fölszállott a páva döntőjében

2016.12.14

Pénteken rendezik meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjét, amelyben tíz produkciót láthatnak a nézők, köztük a Vas megyei Molnár Bencét.

Hirdetés

Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos, az idei zsűri egyik tagja az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, hogy a műsor népszerűsége érzékelhetően megnőtt a 2012-es indulás óta és nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend.

Személyes tapasztalatairól beszámolva elmondta, hogy külföldi fellépésein több ízben találkozott olyan sokadik generációs magyar gyerekekkel, akik a műsor hatására kezdtek el népitáncolni vagy magyarul tanulni, ezzel erősítve magyarságtudatukat. 

Kiemelte, hogy a tavalyi gyerekévad után még a zsűri számára is meglepő volt, hogy milyen sok egyéniséget fedeztek fel idén is, a műsor hét hete alatt. Hozzátette, a műsorban leginkább a szóló produkciók tudnak érvényesülni, amelyeknél elsősorban a technikai tudást, a szenvedélyt értékeli a zsűri.

Molnár Bence a középdöntőben. Fotó: Kovács Attila (MTI)

A döntőbe került 

  • a Cickom Énekegyüttes,
  • Horváth Áron,
  • a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes,
  • Albert Csaba,
  • a dusnoki Aprók Néptáncegyüttes,
  • Erdélyi Luca,
  • a Sarjú Banda,
  • Molnár Bence,
  • a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes és
  • a mérai Cifra Néptánccsoport.

Korábbi cikkünk: A Vas megyei Molnár Bence a Fölszállott a páva döntőjébe jutott

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István. 

A műsorban 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatták meg tehetségüket: külön versenyeztek az énekes szólisták és énekegyüttesek, a hangszeres szólisták és zenekarok, a táncos szólisták és táncospárok, valamint a néptáncegyüttesek.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza negyedszer rendezi meg a tehetségkutató versenyt.