Andor Szabolcs 2020-ig a Szombathelyi Törvényszék elnöke

2014.03.05. 15:19

Andor Szabolcsot 2013. március 1-jétől bízta meg Handó Tünde, az OBH elnöke egy évre. Most pályázatot nyert.

Újabb hat évre Andor Szabolcsot nevezte ki a Szombathelyi Törvényszék elnökévé Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke - tájékoztatta a törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

    Tóth András közölte: Andor Szabolcsot 2013. március 1-jétől bízta meg az OBH elnöke egy évre a Szombathelyi Törvényszék irányításával, az újabb 2014. március 1-jétől szóló, pályázat alapján elnyert kinevezés pedig 2020. február 29-ig szól.

    Andor Szabolcs pályáját 1997-ben fogalmazóként a Szombathelyi Városi Bíróságon kezdte, 2001-ben lett polgári ügyszakos bíró, két évig szombathelyi bírói munkája mellett kirendelés alapján a Sárvári Városi Bíróságon, majd a Kőszegi Városi Bíróságon látott el ítélkezési feladatokat.

    Andor Szabolcs 2005 októberétől a Szombathelyi Városi Bíróság elnökhelyettesévé, majd 2013 januárjártól sikeres pályázata alapján a Szombathelyi Járásbíróság elnökhelyettesévé nevezték ki. 2006-ban lett címzetes megyei bíró, majd 2011-től címzetes törvényszéki bíró.
.