Hirdetés

Fürdőbál 2010 Bükfürdőn (képgalériával)

2010.02.17. 22:00

Bükfürdőn 17. alkalommal rendezték meg a hagyományos Fürdőbált. Hajnalig tartott a dáridó.

Hirdetés

A Büki Gyógyfürdő Zrt. farsangi szezonban legrangosabb eseménye a törzsvendégkörre és magas színvonallal büszkélkedhető Fürdőbál, amely hagyományosan minden év február második hétvégéjére várja bálozó közönségét.

Ezúttal ez a hétvége a téli időszak közlekedési szempontjából legzűrösebb napjára esett, az esemény szervezőgárdájának nem kis fejtörést okozva. Bár az aznap délelőtti információk alapján a megrendezhetőség esélye minimálisnak tűnt, a szervezők befektetett energiája - némi szerencsével - mégsem veszett kárba.

Az elsőként üdvözölhetett Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár megérkezését követően lassan szó szerint megtört a jég, s idővel szinte minden asztaltársaság elfoglalhatta névre szóló helyét.

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke Márai Sándor: Az ünnepekről idézetével inspirálta az estére a hallgatóságot: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel ...Készülj föl rá testben és lélekben.”

Fürdőbál

Dr. Német István, a zrt. elnök-vezérigazgatója, a Fürdőszövetség elnöke a 625 éves farsangi hagyományok szellemében köszöntötte a 17. bál résztvevőit, nem feledkezve meg a Valentin naphoz kapcsolódó, kellemes személyes élményeket felidéző jókívánságokról sem. Horváth Lajos Bük polgármestere - a házigazda - beszédében kiemelte:  kicsit mindig meg kell állni az élet lendületében. Legyen mindig idő a szórakozásra, az ünnepre is. Bíztatta a jelenlévőket a bál szép hagyományának folytatására. Majthényi László, Marton Ferenc a megyei közgyűlés alelnökei is évről évre visszatérő vendégei a neves eseménynek.

Fürdőbál

Bár a programkínálatból néhány tervezett elem nem valósulhatott meg, a szervezők rutinjának köszönhetően a közönség mégsem érezte hiányát sem az extra műsorszámoknak, sem az igazi jó hangulatnak.

A mindig elvárt színvonalon teljesítő zenekar, csinos tombolaárus lányok, a táncparkett megnyitójának profi táncosai, a Fővárosi Operettszínház musical énekesei, koktélbár, valamint Valentin napi apropóként, a páros, mókás karikatúra-készítés szinesítette az estét.

Fürdőbál
 

A hajnalig tartó dáridó jóleső, kellemes fáradalmait sokan - bükfürdői tartózkodásukat meghosszabbítva - vasárnapi fürdőzéssel enyhítették.

- wellner -