Megerősödött és nyereséges a sárvári Sága

2015.09.21. 13:31

A tulajdonos már nem akarja eladni a céget.

A Sága Foods Zrt. tulajdonosa, az angol Bernard Matthews csoport már nem tervezi a magyarországi leánycég eladását, miután a korábbi évek veszteséges termelése a belső szerkezetváltás eredményeként nyereségbe fordult. 

Keleti Zsolt, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a vállalat pénzügyi eredményei fokozatosan javulnak.

Az idei első fél évet - több év veszteség után - pozitív eredménnyel zárta a cég, és az év végéig további jelentős eredménynövekedést várnak. A cég mérleg szerinti eredménye 442 millió forint volt az első fél évben, míg két évvel ezelőtt még 589 millió forint veszteséget szenvedett el a társaság, és tavaly mintegy 1 millió forint volt a nyereség. 

Keleti Zsolt (Fotó: Vg.hu)

Emlékeztetett arra: a Sága Foods 2012. októberében döntött arról, hogy a nyereségesen működő továbbfeldolgozásra koncentrál, ezért megszünteti az állattenyésztést, illetve felszámolja sárvári vágóhídját. Az elmúlt években lezajlott struktúraváltással megváltak a nyershús értékesítéstől és csak a feldolgozott termékek értékesítésénél maradtak.

(Fotó: Sága.hu)

A továbbiakban a Sága-brandet elsősorban a magasabb minőségi kategóriába tartozó termékekre kívánják alapozni, a következő 3 évben jelentős összeget, mintegy 1 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre - tette hozzá Keleti Zsolt.

A magyarországi rendszerváltás kezdetekor, 1990-ben a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat, illetve az osztrák székhelyű Glatter GmbH létrehozta a SáGa Szárnyas Finomságok Kft. nevű vegyesvállalatot. 1992-ben a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat részvénytársasággá alakult. A részvények többségét (96,5 %) az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) birtokolta, míg a részvények kisebb része a helyi önkormányzat kezében volt.

Bernard Matthews a csényei szabadtartású pulykatelepen (Fotó: Sága.hu)

A privatizáció során a Bernard Matthews-cégcsoport megvásárolta a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat részvényeinek 96,5 %-át az ÁPV Rt.-től.

 

A cég tavalyi első fél éves nettó árbevétele 4,637 milliárd forint volt, ebből a belföldi értékesítés 3,950 milliárd forintra rúgott, az export pedig 687 millió forint volt.

(Fotó: Sága.hu)

Az idei első fél évben a nettó árbevétel 4,185 milliárd forint volt, a belföldi értékesítés 3,973 milliárdra nőtt, míg az export 212 millió forintra esett.

A Sága az év egészére 8,4 milliárd forintos nettó árbevétellel számol.

.