Sokkoló adatok a magyar szegénységről

2014.08.18. 12:31

Tovább nőtt tavaly Magyarországon azoknak a száma, akik szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának vannak kitéve – írja a napi.hu.

A szegénység hazai terjedését jelzik ugyanis az Eurostadt legfrissebb adatai, mely szerint 3,3 millió magyar tartozik ebbe a körbe, vagyis egy év alatt százezerrel nőtt a táboruk. Tehát hazánk lakosságának immár 33,5 százalékát fenyegeti szegénység vagy társadalmi kirekesztettség. A kutatások alapján ez várható eredmény volt, hiszen 2012-ben is már 32,4 százalék volt az arány – írja a lap.

A munka sem nyújt teljes védelmet, felmérések szerint jelentősen megnőtt a munkavállalók körében is a szegénység kockázatának kitettek aránya. 2013-ban ez az arány 6,6 százalék volt, mely 2006 óta a legmagasabb Magyarországon. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében ez az arány 5,4 százalék, míg részmunkaidősek esetében a háromszorosa, 16,5 százalék.

Magyarországon leginkább a közép-magyarországi régiókban romlott a helyzet. Ellenben a Dunántúlon javult, így ott számottevően kisebb a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettségnek kitettek aránya, mint az ország középső térségében.

Litvániában és Lengyelországban Magyarországhoz hasonló, bár kissé kedvezőtlenebb a helyzet, míg Romániában és Bulgáriában a mienknél sokkal rosszabb. 2012-ben az előbbi ország adata 41,7 százalék, míg utóbbié 49,3 százalék volt. Csehország, Szlovákia és Lengyelország viszont javított, a cseh mutató 15, a szlovák 20, míg a lengyel 26 százalék alá csökkent.

Teljes cikk a napi.hu-n.

.