Hirdetés

Fontos határidő közeleg, minden céget, vállalkozást érint

Fontos határidő közeleg, minden céget, vállalkozást érint

2017.08.13. 09:15

Már nincs sok idő! Augusztus végéig minden vállalkozást kötelező a regisztráció a cégkapuban. Tudnivalók.

Hirdetés

Lassan a magyarországi cégek is búcsút mondhatnak a személyes vagy papíralapú közigazgatási ügyintézésnek. Jövőre indul a cégkapu, a magánszemélyek által már széles körben használt Ügyfélkapu vállalkozásokra szabott "testvére".

A cégek számára kötelező a regisztráció, amire még a nyáron kell sort keríteni, augusztus végéig van erre mód. Ettől a naptól kezdve a hivatalok a cégkapun keresztül kommunikálhatnak a vállalkozásokkal, küldhetnek nekik hivatalos iratokat ugyanolyan jogi hatással, mintha leveleztek volna.

Cégeknek, alapítványoknak kötelező a regisztráció.  Az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, ebből adódóan a regisztrációs kötelezettség ezt a kört nem érinti.

Fontos különbség az ügyfélkapuhoz képest, hogy a cégkapura kötelező regisztrálni minden gazdálkodó szervezetnek, tehát a gazdasági társaságoknak, de például az  alapítványoknak is.

Már nincs sok idő: augusztus végéig be kell jelenteniük az elektronikus kapcsolattatásra szolgáló elérhetőségeiket, vagyis email-címeiket és telefonszámaikat az úgynevezett Rendelkezési Nyilvántartásba – olvasható ki az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényből.

Egyelőre a mulasztás következményei nem világosak, és az sem, hogy az elérhetőségek megadására pontosan miként van mód. A Rendelkezési Nyilvántartás (RNY) online felülete magánszemélyként – Ügyfélkapu-azonosítóval és jelszóval való belépést követően – már használható.

 

Akinek nincs ügyfélkapuja:

  • Akinek nincs Ügyfélkapuja, az egy Okmányirodába vagy Kormányablakba is besétálhat, az RNY-ben tárolt többi rendelkezést legalábbis ügyintéző segítségével is meg lehet tenni.

Első alkalommal kizárólag személyesen tehető (személyazonosításra alkalmas érvényes okmány bemutatásával, illetve ügyintézői közreműködéssel):

  • az ország valamennyi kormányablak és okmányirodai ügyfélszolgálatán (http://nyilvantarto.hu/hu/oik),
  • a Magyar Posta Zrt. által Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott állandó postai szolgáltató helyeken,
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyfélszolgálatain.
     

Akinek van ügyfélkapuja:

Az elektronikus kapcsolattartásra, hozzunk létre egy e-mail címet, amely kizárólag a cégkapura érkező, onnan küldendő email-ek kezelésére fog szolgálni. az új email cím a cegkapu@cegneve.hu, vagy cegkapu.cegnev@gmail.com  legyen. Csak biztonságos szolgáltatónál regisztráljon/készítsen Cégkapu-emailt, felejtősek a freemail.hu, citromail.hu, hotmail.com, office.com, yahoo.com, és hasonló ingyenes szolgáltatók! Tesztlevelekkel győzödjünk meg arról, hogy valóban működik-e a létrehozott új e-mail cím.

 

A regisztráció menete:

Készítsük elő az alábbi adatokat:

ügyfélkapus felhasználói név

ügyfélkapus jelszó

képviselt szervezet adószáma

cégkapu email címe (az új, cegkapu@cegnev.hu email cím)

A böngészőben (Firefox, Google Chrome, Internet Edge, Safari, Opera, stb.) itt tudjuk a regisztrációt megtenni.

 

.