Hirdetés

Távol-keleti vendégmunkások foglalkoztatása megoldást jelenthet.

Hirdetés

Akár 3-5 éven belül reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése, hogy megoldják a magyarországi építőipari cégek munkaerőhiányát - mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a csütörtöki Világgazdaságban.

Nyugat-Európa munkaerő-piaci problémáira Kelet-Európa volt a válasz, a képzett ukrán szakmunkások már Nyugaton dolgoznak, onnan nem lehet megoldani a magyarországi munkaerőhiányt – tette hozzá a szakértő.

Scheer Sándor szerint már 20-30 ezer ember hiányzik az építőiparból, többek között azért, mert hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet.

A pluszpénzek nem jutnak el az alsó szintekig, nagy részük eltűnik a kkv-szektorban, ahol az alkalmazottak 90 százaléka továbbra is minimálbéres, és a cégek nem költenek fejlesztésre.

A 827 munkavállalót, köztük 237 szakmérnököt foglalkoztató, jelenleg 42 projekten dolgozó, az idén várhatóan már több mint 106 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő óriáscég vezére szerint súlyos gondot okoz a középvállalkozói réteg mohósága. Hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre.