Hirdetés

Kétmilliárd forintból megújul a jáki templom

Kétmilliárd forintból megújul a jáki templom

2017.12.27. 20:10

A homlokzati részt 2013-ban 150 millió forintos állami támogatással részben már felújították.

Hirdetés

Kétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom - közölte Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke, a térség országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel, utalva az erről szóló kormányhatározatra.

A támogatás kedvezményezettje a Szombathelyi Egyházmegye, az állami forrást három évre elosztva adják, a munkálatok ütemezése alapján. 
A négy évvel ezelőtti rekonstrukciós munkák folytatásaként a templom teljes felújítása megvalósul, beleértve belső tereket és freskókat.     

A román stílusú Árpád-kori apátsági templom homlokzati részét 2013-ban 150 millió forintos állami támogatással részben már felújították.       
A templom utolsó nagyobb átépítése 1896 és 1904 között Schulek Frigyes tervei alapján történt.

.