Hirdetés

Csok: Igazolni sem kell, csak vállalni a munkaviszonyt a hazatérőknek

Csok: Igazolni sem kell, csak vállalni a munkaviszonyt a hazatérőknek

2018.02.01. 08:39

Korábban 23-féle papírt kellett benyújtani.

Hirdetés

Már 66 ezer család kapta meg a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), több mint 170 milliárd forint értékben - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök reggel Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára szerint remélhetőleg február közepén életbe léphetnek azok a szabályok, amelyek a mostaninál egyszerűbbé teszik a csok igénylését, míg eddig 23-féle papírt kellett benyújtani ahhoz, hogy igényelni tudja valaki a csok-ot, most adott esetben elég lesz ehhez, mondjuk, öt darab különböző igazolás.
Hozzátette:

a külföldről hazatérni kívánókat támogatja, hogy az új szabályok szerint nem kell majd igazolni a 180 napos magyarországi munkaviszonyt, elég azt vállalni, hogy 180 napon belül lesz a szülők valamelyikének itteni állása.​ 

Novák Katalin azt hangsúlyozta: a kormányzat 2010 óta folytatott gyakorlata az, hogy "családtámogatásokból el nem veszünk, csak hozzáteszünk", ezzel is kiszámíthatóvá téve a családok jövőjét.

Csok rendeletet itt találja

(17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről)

További támogatási formák a gyermekes családoknak

  • A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is. 
  • Ettől - 2018-tól - az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik - igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését - ismertette Novák Katalin.
     

 

.