A geotermikus energia lehet a jövő egyik fontos energiaforrása

2020.01.21. 13:27

A geotermia a jövő egyik energiaforrása, mely által a károsanyag-kibocsátás pedig csökkenhet.

A geotermia - a termálvízből nyert hő - a jövő egyik energiaforrása, amely a víz visszasajtolásával megújuló is lehet - közölte a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) sajtófőnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Scherer Zsolt elmondta, hogy Magyarországon a távhőt meghatározóan, 70 százalék fölötti részaránnyal földgázból állítják elő, de a megújuló energiából származó hő is már mintegy húsz százalékot tesz ki.

Ismertette: évente több mint 650 ezer lakás, másfél millió ember használ távfűtést. Ha ezt sikerül növelni, nő az energiabiztonság, a károsanyag-kibocsátás pedig csökken.

Ha többen használnak távfűtést, például Budapest belső kerületeinek bekapcsolásával, nem mindegy, hogy miből állítják elő a hőt, az egyik lehetséges megoldás a geotermia lehet - vélekedett.

Hozzátette: Miskolc és Győr jó példa a geotermikus energia használatára.

.