Kellemes meglepetést hoztak a hazai GDP adatok

MTI

2021.06.01. 11:02

Valamivel kisebb a visszaesés az első becslésben jelzettnél.

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél az előzetesen jelzett 1,9 százalék helyett 2,0 százalékkal nőtt, az előző év azonos negyedévihez mérve 1,6 százalékkal csökkent, ami 0,4 százalékponttal kisebb csökkenés az előző közlésnél.

A GDP első negyedévi, 2,1 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá, az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt. A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 2,3 százalékkal, a bruttó felhalmozás pusztán a készletváltozás miatt 2,8 százalékponttal csökkentette, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét.

A tavalyi első negyedévhez viszonyítva a feldolgozóipar 4,1 százalékkal több, az építőipar 2,4 százalékkal kisebb hozzáadott értéket állított elő az idei első negyedévben. A mezőgazdaság 2,5 százalékkal javította teljesítményét az egy évvel korábbi alacsony bázishoz mérve, amikor 6,5 százalékkal esett vissza 2019 első negyedéhez mérve.

A szolgáltatások 3,5 százalékkal estek vissza. A legnagyobb visszaesést a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás szenvedte el 47,7 százalékkal, illetve a szállítás, raktározás, ahol 11,1 százalékos volt a teljesítmény csökkenése. A kereskedelem teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 5,4, a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatásé 9,4 százalékkal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,4 százalékkal nőtt. A közigazgatás hozzáadott értéke 2,5 százalékkal nagyobb, az oktatásé és az egészségügyé 3,8, illetve 2,3 százalékkal kisebb lett - sorolta a KSH.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 3,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,8 százalékkal csökkent. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,3, a közösségi fogyasztásé 10,4 százalékkal nagyobb lett. Összességében a végső fogyasztás 1,6 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez mérve.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 12,4 százalékkal esett vissza. A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás 4,3 százalékkal alacsonyabb lett a tavalyi első negyedévinél.

A külkereskedelmi forgalomban 669 milliárd forint aktívum keletkezett. Az áruforgalomban a kivitel 10,0, a behozatal 3,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 24,0, importja 12,1 százalékkal zuhant.

A tavalyi negyedik negyedévhez képest a feldolgozóipar 4,1, az építőipar 6,0 százalékkal nagyobb hozzáadott értéket állított elő az első negyedévben. A szolgáltatások teljesítménye 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül a szállítás, raktározás 5,6 százalékkal, az infokommunikációs szektor 3,1 százalékkal múlta felül az előző negyedévit. A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérve, a közösségi fogyasztás 2,6 százalékos emelkedésével együtt a végső fogyasztás 1,7 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz felhalmozás, azaz a beruházások 0,6 százalékkal elmaradtak az előző negyedévitől, a készletváltozással együtt az összes bruttó felhalmozás 2,9 százalékkal volt alacsonyabb. A belföldi felhasználás 0,5 százalékkal a nettó export 0,8 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.

.