A magyar cégek szerint még évekbe telhet, mire helyreáll a gazdaság

MTI

2022.06.10. 18:09

A vállalatok 54 százaléka várja az orosz-ukrán konfliktus lezárását még ebben az évben.

Bár a magyarországi vállalatok többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H nagyvállalatok körében végzett felméréséből.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott összefoglaló alapján a hazai cégek gazdasági kapcsolatai Oroszországgal és Ukrajnával hasonló időtávon állhatnak helyre a várakozások szerint.  

A vállalatok 54 százaléka várja az orosz-ukrán konfliktus lezárását még ebben az évben. A cégek 61 százaléka szerint ugyanakkor legalább két évbe fog telni, mire a világgazdaság eléri az orosz-ukrán konfliktus előtti teljesítményt, és ebből 17 százalék gondolja úgy, hogy még 5 éven belül sem áll minden helyre. Arra, hogy idén vagy jövőre meghaladható a korábbi szint, csak 12 százalék számít.

A vállalatok 43 százaléka gondolja azt, hogy a hazai cégek Oroszországgal és Ukrajnával kiépített gazdasági kapcsolatainak helyreállásához legalább két évre lesz szükség. A kutatás szerint 15 százalék kalkulál azzal, hogy idén vagy jövőre már visszatérnek a konfliktus előtti állapotok, a cégek 14 százaléka viszont azt gondolja, hogy ez sosem fog bekövetkezni.

A kutatás 360 magyarországi, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cég megkérdezésével készült március-áprilisban.

válságháború
.