Kezdődik az előlegfizetés a mezőgazdasági támogatásokra

MTI

2022.10.17. 13:23

A Magyar Államkincstár november 30-ig előlegként, majd részfizetésként összesen csaknem 322 milliárd forintot fizet ki, 23 milliárd forinttal többet a tavalyi összegnél.

Hétfőn kezdődik az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés - mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Nagy István közölte, hogy a területalapú támogatások, vagyis az egységes területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme, SAPS) és a zöldítési támogatás összege megközelíti a 94 ezer forintot hektáronként. Az előleg mértéke legfeljebb 70 százalék lehet. A Magyar Államkincstár november 30-ig előlegként, majd részfizetésként összesen csaknem 322 milliárd forintot fizet ki, 23 milliárd forinttal többet a tavalyi összegnél. Idén is fontos szempont, hogy minél többen részesüljenek egységes kifizetésben, és minden lehetséges jogcímen elkezdődhessen az utalás, az állattenyésztők és a gyümölcstermesztők termeléshez kötött támogatásai után is - tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István szerint küzdelmes évet zárnak a termelők, és a következő sem ígérkezik könnyűnek, de a nehézségeket sikerült jó megoldásokkal enyhíteni, fenntartva az élelmiszerellátás biztonságát. Kiemelte ezek közül a gazdahitelek 2023-ig tartó fizetési haladékát, a forgóeszköz-finanszírozást megkönnyítő 14 százalékos rendkívüli kamattámogatást, az állattartók 3 milliárd forintos takarmányszállítási támogatását, az aszálykárok biztosítói kárrendezésének felgyorsítását.

Magyarország és sok más tagállam kérésére lehetőség nyílt előlegfizetésre. Hangsúlyozta egyúttal, hogy az idei volt az utolsó kérelembenyújtás a 2015-ben kezdődött agrártámogatási rendszerben, ezért minden érintettet tájékoztatni fognak, hogy könnyebb legyen a felkészülés az új szabályokra.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára közölte, hogy idén 5 millió hektár mezőgazdasági területre 163 ezer gazdálkodó adott be egységes kérelmet. Hétfőn 110 ezren mintegy 100 milliárd forint összegben kapnak SAPS-előleget, ezután majdnem 83 ezren a zöldítési támogatás előlegéhez juthatnak hozzá.

Hozzátette, hogy a tejelő szarvasmarhák utáni, csaknem 15 milliárd forintnyi előleg kifizetése október végéig nagyrészt le is zárul. Szintén még ebben a hónapban kaphatják meg a támogatásuk nagyobb részét a fiatal gazdák, a mezőgazdasági kistermelők pedig az egyszerűsített átalánytámogatást. Az államtitkár szerint a nehéz körülmények közepette a gyors kifizetés különösen fontos, sok termelőnek jelenthet nagy segítséget a mielőbbi utalás.

.