Az Egyesült Államok több mint két évszázad után leállította az egycentes érme gyártását. A lépés évente 56 millió dolláros megtakarítást hoz, miközben az érme továbbra is törvényes fizetőeszköz marad. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Az amerikai pénzverde szerdán legyártotta az utolsó egycentes érméket, ezzel lezárva egy több mint 230 éves korszakot. A döntés hátterében jelentős költségmegtakarítás áll, ugyanis a rézbevonatú érme gyártása évek óta többe került a névértékénél. Megmutatjuk, miért szánták rá magukat erre a lépésre, és milyen pénzügyi vonzatai vannak.
Az Egyesült Államok szövetségi pénzverdéje szerdán végleg leállította az egycentes érme gyártását, amely 1793 óta folyamatosan forgalomban volt. A Philadelphiában működő üzemben kisebb ceremónia mellett állították le a gyártósort, az utolsó darabokat pedig aukción értékesítik.
Brandon Beach pénzügyminisztériumi kincstárnok szerint az intézkedés évente mintegy 56 millió dollár megtakarítást jelent. Ennyibe kerültek ugyanis az érmék alapanyagai.
A gyártás racionalizálása nem új ötlet:
egyetlen egycentes előállítása 3,7 centbe került, vagyis a költség jóval meghaladta az érme értékét.
az Egyesült Államokban az elmúlt évben 3,2 milliárd darabot gyártottak belőle.
becslések szerint 250 milliárd egycentes van forgalomban, de ennek nagyjából csak a fele aktív.
Donald Trump még februárban kérte a pénzügyminisztériumot, hogy vizsgálja meg a gyártás leállításának lehetőségét. Fő indoka az volt, hogy a rendkívül csekély értékű érme előállítása évek óta nem gazdaságos.
Fontos, hogy a gyártás megszűnése nem jelenti az érme bevonását. A meglévő egycentesek továbbra is használhatók az amerikai üzletekben. Az utóbbi években a pénzérme már 97 százalékban cinkből, vékony rézbevonattal készült.
Érdekesség, hogy a többi amerikai érme sem sokkal jobb helyzetű:
az ötcentes előállítása még kedvezőtlenebb, darabja majdnem 14 centbe kerül.
a tízcentes gyártási ára viszont alacsonyabb a névértéknél, 6 cent alatt van.
a negyeddolláros előállítása 15 cent, ami még mindig gazdaságosabb az egycentesnél.
Legutóbb 1857-ben szűnt meg érme az USA-ban, amikor a félcenteset vonták ki a forgalomból. Az egycentes gyártásának leállítása így történelmi jelentőségű lépés, amely egy több generáción átívelő korszaknak vet véget.