Mivel hajlamosak vagyunk cipőnk orrát bámulni, magunkban sírdogálni, nem okoz Magyarországon különösebb izgalmakat a görög helyzet.
Pedig érdekes. És több olvasata is van, mint a legtöbb érdekes dolognak.
Egyrészt fel lehet fogni, ahogy a világ zöme felfogja, hogy itt vannak ezek a slendrián görögök, fegyelmezetlenek, mint a büdös rosseb, csak a hasukat vakarják a lusta balkáni napsütésben, nem hajlandók megérteni az egyszerű igazságot: túl sokat költenek, többet, mint amit megtermelnek. Ami alapból sem túl szép dolog, de hogy ezzel az egész EU-t veszélyeztetik, az mégiscsak felháborító. Ráadásul semmi belátásra nem hajlandók, csak a markukat képesek nyújtani.
Hogy pontosan mit mondnak a görögök, az kevésbé árnyaltan jön le a médiában. Mindenesetre nem úgy tűnik, hogy belemennének a megszorításokba (de ismerős szó), inkább országos sztrájkokat helyeztek kilátásba. Talán azt mondja Jorgosz, a buszsofőr Athénban: nem értem én ezt az egészet, és nem is nagyon akarom megérteni. Cseszek rá, hogy ki mit mond, én nem vezetem rosszabbul a buszt, mint korábban, nehogy már velem fizettessék ki a kis köcsögök, hogy a Citigroup-srácok eltapsolták a nagy pénzeket a tengerentúlon. Nekem és menyemnek, aki Thesszalonikiben óvónő, rohadtul nincs közöm az USA bedőlt másodlagos jelzálogpiacához.
És miközben Brüsszelben a makulátlanöltönyös úriemberek láthatóan egyre idegesebben jönnek-mennek a süppedős szőnyegű folyosókon, villognak a vagyont érő szemüvegkeretek, addig Jorgosz este kiül a szokásos kávéháza elé, háttal a kirakatnak és arccal a lenyugvó napnak. Tök nyugalommal kirendeli a sülthalat, aztán belekortyol a sűrű vörösborba. Nem egy kockáztató típus. A többit meg majd megoldja, aki akarja.