Báb- és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

2015.06.17. 17:25

A Csemete Bábszínház szervezésében.

A Csemete Bábszínház 2014/15-ben bemutatott bábelőadásainak igényes bábfiguráiból,díszleteiből kellékeiből, valamint az előadásokról készült gyermekrajzokból nyílt kiállítás a GYIK Rendezvényházban, Sopronban. A kiállítást rajzpályázattal kötötték össze a szervezők: a gyerekek az előadásokról készült rajzokkal nevezhettek – mondta el megkeresésünkre, Blahó Helga, a bábszínház oszlopos tagja, s egyben az esemény szervezője.

Báb-és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

Közel hatszáz pályázat érkezett óvodásoktól és kisiskolásoktól, ráadásul nem csak Sopronból és környékéről, hanem az ország különböző pontjairól is – tudtuk meg. „A legszebb művek készítőit megjutalmaztuk. 12 kategóriában hirdettünk győztest és összesen ötven gyermeket jutalmaztunk meg a június 9-én megtartott díjátadón, amely egyben a kiállításunk megnyitó ünnepsége is volt – emelte ki.

Báb-és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

A díjátadó ünnepség

A GYIK Rendezvényház emeletén található kiállítást június 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők minden nap 8-tól 20 óráig. A galériában a gyerekek által készített kis remekművek mellett a bábszínház egyes darabjainak: így „a Gőgös Gúnár Gedeon, A két kicsi medvebocs és a róka, a Hurrá, szánkózunk illetve a Vidám kis tojáslakók című mese” figurái és kellékei elevenednek meg egy-egy beállított jelentben – tudhattuk meg Blahó Helgától.

Báb-és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

A 2011 nyarán alakult Csemete Bábszínház tagjai közel 20 éve dolgoznak ebben a szakmában, ezért számos helyre hívják őket fellépni. Rendszeresen szerveznek előadásokat Győr-Moson-Sopron megyében, Székesfehérváron, Budapesten és a Balaton-felvidéken is, sőt megfordultak Prágában és többször Bécsben is. „Bécsben az ott élő magyar gyermekeknek játszunk, hogy ők se felejtsék el az anyanyelvüket” – hangsúlyozta a szervező.

Báb-és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

Nyáron a GYIK Rendezvényházban többször is megtekinthetik az érdeklődők a Csemete Bábszínház előadásait, amelyek igazi kulturális programot nyújtanak a csemetéknek!

Báb-és gyermekrajz kiállítás nyílt Sopronban

Nyári előadások a GYIK Rendezvényházban:

2015. június 21. vasárnap 16 óra Vidám kis tojáslakók című mese

Szünidei Matiné előadások:

Június 25. csütörtök de.10 óra
Július 2. csütörtök de.10 óra
Július 16. csütörtök de.10 óra
Július 30. csütörtök de.10 óra

Fotók: a Csemete Bábszínház Facebook-oldaláról

.