Eltérők a tapasztalatok a menekültekről Győr-Moson-Sopron megyében

2015.02.06. 17:12

Eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek a Győr-Moson-Sopron megyei, határ menti településeken élők az illegális határátlépőkről - írja az MTI.

Vámosszabadi polgármestere az MTI-nek pénteken úgy fogalmazott, hogy szomorúan olvasták az elmúlt napokban a menedékkérőkkel kapcsolatos híreket. Bár áradatot helyben nem érzékelnek, aggodalommal figyelik az eseményeket.

Lizákné Vajda Lívia (független) elmondta, hogy a 2013. július 1-jén nyílt befogadóállomáson élők és a falubeliek között nincs feszültség a mindennapokban, ugyanakkor a helyiek rendszeresen találkoznak például a buszokon menekültekkel, akik a táborba tartanak.

A vámosszabadi volt katonai laktanyában létesített befogadóállomás 216 menekült ellátására alkalmas; megnyitásakor a helybéliek tiltakoztak. A polgármester most elmondta, hogy bár a helyieknek nincs problémájuk az oda érkezőkkel, továbbra sem értenek egyet a befogadóállomás létével.

A szlovák és osztrák határ mellett fekvő Rajka lakosai egyelőre nem érzik a menekültek jelenlétét - mondta a település polgármestere.

Hegyeshalomban nőtt a rendőri jelenlét, és az ott élők érzik a megerősödött migrációt. A helyi polgárőr-egyesület elnöke, Tóth Gyula az MTI-nek elmondta, hogy közös és külön járőrszolgálattal segítenek a rendőrségnek. Kritikus pont a vasútállomás, ahol rendszeresen jelen vannak. Tóth Gyula közlése szerint olyan is előfordult: a helyiek először őket értesítették, hogy valószínűleg menekültek várakoznak a vasútállomáson.

Az egyesületi elnök elmondta azt is, hogy a helyiek vegyes érzelmekkel viseltetnek a jelenséggel szemben: van, aki nyűgnek érzi, ám a többség inkább sajnálja, hogy a főként Koszovóból érkezők Nyugat-Európában látják csak a jobb élet lehetőségét. Hozzátette: a megnövekedett rendőri jelenlétnek az a kedvező következménye, hogy a bűnözés érezhetően csökkent.

Jánossomorján is közösen figyeli a rendőrséggel a helyi polgárőr-egyesület a határsértőket. Németh László, a szervezet elnöke azt mondta, hogy a helyiek érzik és tapasztalják a menekültek jelenlétét. Az egyesület tagjai a többi között éjjel-nappal látó távcsövekkel felszerelkezve járőröznek a határ mentén.

.