Hirdetés

Utasok nélkül indult el Sopronból egy vonat

2016.01.08. 13:08

Ötvenen maradtak az állomáson.

Hirdetés

Pénteken reggel a menetrend szerint 6.46-kor Wien Meidlingbe közlekedő vonat összes utasa a soproni állomáson maradt - számolt be a kisalfold.hu-nak az egyik pórul járt utas.

Ennek meglehetősen prózai oka volt: a hangosbemondó és a kijelzőtábla is a második vágányt jelölte indulási helyként, de a vonat az ötödik vágányról ment.

A harmadik vágányon állt egy szerelvény, így az ötös vágány takarásban volt, ezért az utasok már csak akkor vették észre a problémát, amikor a meidlingi vonat elment az állomásról. Így körülbelül ötven ember maradt így akarata ellenére Sopronban.

- Bementem érdeklődni a forgalmi szolgálattevőhöz, hogy mégis mi volt ez? Ott azt mondták, hogy tudnak róla, hogy hibáztak, nagyon sajnálják - tette hozzá az olvasó, aki azt is elmondta, tizenöt perc múlva tovább tudtak utazni a Bécsújhelyre (Wiener Neustadt) tartó vonattal. S aztán átszállással érték el az úticéljukat. Azok, akik időre, például iskolába, munkába mentek, vagy csatlakozásuk volt, biztosan elkéstek.

A lap az ügyben megkereste a GYSEV Zrt.-t: "Az érintett reggeli vonat esetében sajnálatos műszaki hiba történt, így valóban nem volt megfelelő az utastájékoztatás a soproni állomáson. A hasonló esetek elkerülése miatt a mostani hiba körülményeinek kivizsgálását azonnali hatállyal megkezdte vasúttársaságunk. Az utasainktól ezen a fórumon is szíves elnézést kérünk, amennyiben az érintett személyek közül valaki jogos kártérítési igénnyel lép fel, azt természetesen megtérítjük" – közölte a vasúttársaság.