Átadták a körmendi felüljárót

2013.12.11. 14:43

Vele együtt vasútállomás melletti parkolókat és kerékpártárolókat.

Újabb, a közösségi közlekedést szolgáló létesítményeket, gyalogos felüljárót, vasútállomás melletti parkolókat és kerékpártárolókat adtak át szerdán a GYSEV által üzemeltetett Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalon.

    Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a GYSEV Zrt. néhány napon belül a második jelentős fejlesztéséről adott számot.

    Emlékeztetett, hogy a vasúttársaság a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal 50 milliárd forintos fejlesztésének részeként, a 116 kilométernyi vasúti pálya felújítása mellett december elején állította forgalomba négy új motorvonatát is, amelyekkel az utazóközönséget a korábbinál is magasabb színvonalon képes kiszolgálni.

    Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója bejelentette: a december 15-i menetrendváltástól kezdve ezen a vasútvonalon fog közlekedni majd az első két FLIRT motorvonat, márciusban pedig újabb kettőt állítanak szolgálatba, jövő év végéig pedig további hat közlekedtetését kezdik meg a GYSEV vonalain.

    A vezérigazgató hangsúlyozta: az utazók kényelmét és a vasúti és közúti tömegközlekedés összehangolását az "intermodalitást" szolgáló fejlesztéseknek, a menetidő jelentős rövidülésének köszönhetően a Szombathely-Szentgotthárd vonalon 6,6 százalékkal utaznak többen, mint egy évvel korábban.

    A most záruló, az unió és a magyar állam  által a Széchenyi Terv keretében támogatott projekt keretében 10 településen 192 gépjárműparkoló, 792 kerékpártároló létesült, a projekt legjelentősebb elemeként pedig szerdán a körmendi vasútállomás szomszédságában átadták azt a gyalogos vasúti felüljárót is, amely a sínek fölött átívelve a város két, eddig nehezen megközelíthető részét köti össze egymással.

    Az új gyalogos felüljáró megkapta ugyan a használatba vételi engedélyt, átadták a forgalomnak, de egyik részén tavaszig még folytatódnak építési munkálatok.

    A felüljáróban egy lift is található, így akár mozgássérültek is használhatják.
.