Érmes lesz a Haladás?

2016.04.29. 10:36

Komoly tétek a zárófordulóban.

Egy kivétellel minden mérkőzés jelentős téttel bír a labdarúgó OTP Bank Liga szombati zárófordulójában, ugyanis még a második és harmadik hely is kiadó, valamint a második kieső kiléte sem ismert.

A nemzetközi kupaindulást érő ezüstérem megszerzésére jelenleg a Videoton az első számú esélyes, a fehérváriak a Ferencváros elleni, jövő szombati kupadöntőre készülő Újpest otthonában lépnek pályára, s győzelem esetén nem kell számolgatniuk. 

A harmadik helyen álló Debrecen a már kiesett Békéscsaba vendége lesz, a hajdúságiaknak szintén szükségük van a három pontra, hiszen az őket követő MTK és a Haladás is megszerezheti a bronz- vagy akár még az ezüstérmet is.

Illusztráció. Az angyalföldi Korcsmár Zsolt (b2) gólt lő a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott Vasas - Puskás Akadémia mérkőzésen a budapesti Illovszky stadionban 2016. április 23-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd 


A szombathelyiek ezúttal is Sopronban fogadják ellenfelüket, a már bajnok Ferencvárost, amelynek játékosai és edzői a meccs után vehetik át az aranyérmeket.

A legnagyobb tétje az MTK és a Vasas dunaújvárosi összecsapásának van, hiszen a kék-fehérek a dobogóra, valamint a nemzetközi kupaindulásra hajtanak, míg az angyalföldiek csak győzelemmel biztosíthatják be első osztályú tagságukat.

A Vasas ugyanakkor akár vereséggel is bennmaradhat az NB I-ben, ugyanis jelenleg az utolsó előtti helyen álló Puskás Akadémia a második kieső. A felcsútiak a Budapest Honvédot fogadják a zárókörben, és kizárólag győzelemmel lehet esélyük a bennmaradásra.    

A 2015/16-os idény zárómérkőzését Miskolcon rendezik, a Diósgyőr-Paks összecsapás egyetlen tétje a nyolcadik hely, amelyet jelenleg a Tolna megyeiek birtokolnak.

Az OTP Bank Liga 33. (utolsó) fordulójának programja (szombat):
Újpest FC-Videoton FC 16.30, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 16.30, v.: Iványi
Békéscsaba 1912 Előre - DVSC-TEVA 16.30, v.: Németh Á.
MTK Budapest-Vasas, Dunaújváros 16.30, v.: Vad II.
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Ferencváros, Sopron 16.30, v.: Andó-Szabó 
Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.00, v.: Erdős

A tabella:
 1.  Ferencváros              32 23   4   5    68-23  73 pont - már bajnok
 2.  Videoton FC              32 16   4  12    39-29  52
 3.  DVSC-TEVA                32 14  10   8    48-34  52
 4.  MTK Budapest             32 14   9   9    39-35  51
 5.  Szombathelyi Haladás     32 13  11   8    33-36  50
 6.  Újpest FC                32 11  13   8    42-34  46
 7.  Budapest Honvéd          32 12   7  13    39-37  43
 8.  Paksi FC                 32 11   7  14    39-40  40
 9.  Diósgyőri VTK            32 10   8  14    37-45  38
10.  Vasas                    32  8   5  19    30-54  29
11.  Puskás Akadémia          32  6  10  16    33-50  28
12.  Békéscsaba 1912 Előre    32  6   8  18    25-55  26 - kiesett

Pontazonosság esetén elsőként a győzelmek száma rangsorol.

.