Tékozlás vagy megszabadulás? - Magánkézbe került a Haladás

2015.03.19. 20:35

A söptei ipari park ügyét végül is zárt ülésen tárgyalták.

Körülbelül másfélórás, nem ritkán súlyos személyeskedésektől sem mentes vita után a szombathelyi közgyűlés úgy döntött, hogy a jövőben a Haladás focicsapat inkább legyen magán, semmint önkormányzati.

Önök közül bizonyára sokan nem tudják, mindezidáig a városnak 51%-os, azaz többségi tulajdona volt a Szombathelyi Haladás Kft.-ben.

Ez változott most meg. A közgyűlés csütörtök esti döntése értelmében a város immár "csak" 16,45 %-os tulajdonaránnyal rendelkezik, míg az Illés Béla és társai által jegyzett HALLMILL Team Tanácsadó Kft. tulajdonrésze 75 százalék fölé emelkedik. (A maradék hányadot a Haladás Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.birtokolja.)

Az ellenzéket láthatóan nem is annyira a tulajdoni arányok változtatása, hanem annak mikéntje bőszítette fel.

Ennek lényege az, hogy a cégben 42 millió forintos tőkeemelés történik, amit a HALLMILL hajt végre az éves hozzájárulásából.

Tékozlás vagy megszabadulás? - Magánkézbe került a Haladás

A baloldalnak a legnagyobb gondja, hogy nem tudni, valójában miért is van szükség a tőkeemelésre; azon kívül, hogy olcsón és könnyen magánbefektetők kezébe került a csapat többsége.

Czeglédy Csaba, Horváth Attila és Nemény András (mind MSZP) erős kifejezésekkel illusztrálták, hogy szerintük a jogszabályok kijátszásáról van szó, aminek akár büntetőügyi következményei is lehetnek.

Balassa Péter (Jobbik) azt nem értette, mi lehet az indoka, hogy erről ilyen gyorsan,  rendkívüli közgyűlésen kell dönteni. A furcsa döntés mögött ő valami „huncutságot” sejt. Azt is nagyon szerette volna tudni, hogy vajon mennyit érhet a csapat egy százaléka (egy font, tíz forint. egymillió forint?), merthogy e nélkül nehéz tisztán látni. Ez utóbbit, a vagyonértékelést Ipkovich György (MSZP) is szorgalmazta.

Menet közben kiderült az is, hogy más írásbeli megkeresés érkezett is az önkormányzathoz a csapat esetleges megvásárlása kapcsán.

Ez utóbbit Puskás Tivadar polgármester elintézte azzal, hogy „vizsgálják” az ajánlatot; az más kérdés, hogy mit vizsgálnak rajta a döntés meghozatala után.

Hogy pontosan mi szükség volt a tulajdonviszonyok újrakeverésére, azt nehéz volt kihámozni,  merthogy a polgármester elmaszatolta a választ olyanokkal, hogy „a Haladás labdarúgócsapata méltó legyen Szombathelyhez”.

A sorok között azonban valami olyant lehetett kihámozni - és ezt erősítette meg Koczka Tibor alpolgármester egyik félmondata is -, hogy a csapat akkor jut nagy szponzorhoz (a baloldali székekről a Swietelsky neve hangzott el), ha meglépik, amit most végül is megléptek.


Mennyit költött az önkormányzat az utóbbi évtizedben a Haladásra?

Évek

Összeg (ezer forintban)

2004.

44 000

2005.

46 000

2006.

35 000

2007.

55 000

2008.

110 000

2009.

90 000

2010.

100 000

2011.

106 370

2012.

60 000

2013.

105 000

2014.

150 000

Összesen

901.370


Ha egyik oldalról nézzük, akkor valóban úgy tűnik, hogy a város elkótyavetyélte az egyik értékét, másik oldalról viszont az az olvasata, hogy Szombathely - legalább részben - megszabadul egy költségvetési ballaszttól.

Míg ugyanis tavaly 150 milliót költött a város a Haladásra, addig most az éves támogatási tételt 50 millióra csökkentették.

A közgyűlés legszikrázóbb percei azok voltak, amikor a Horváth Attila és Czeglédy Csaba verbálisan összecsapott Koczka Tiborral. Az utóbbi azzal vádolta Czeglédyt, hogy az ügynökként szépen keresett a játékosok adásvételével, miközben a csapatba özönlött a közpénz. A baloldal szerint viszont az alpolgármester mint a Médiacentrum igazgatójából lett politikus áll erkölcsileg gyenge lábakon.

A vita közepén Ipkovich György képviselőnek volt egy ilyen mondata: „Hajlandó vagyok megvitatni azt a kérdést, hogy közpénzeket fordítsunk-e élsportra.”

Nos, ebbe a vitába mi is szívesen beszállnánk.

És mi van az söptei iparterülettel?

A csütörtöki rendkívüli közgyűlés pikantériája, hogy azt a baloldal hívta össze, hogy megbeszéljék a söptei iparterületek ügyét. Ám a jobboldali többség az ülés elején egyszerűen levette a napirendről a két javasolt pontot. Ettől függetlenül a testület este zárt ülésen tárgyalta a kérdést. Információink szerint a Puskás Tivadar polgármester, Molnár Miklós és Illés Károly alpolgármesterek által jegyzett előterjesztést megszavazta a közgyűlés. Ennek lényege, hogy Szombathely és Söpte között megszűnik a jogvita, a terület sorsa megnyugtatóan rendeződik, így immár szeplőtlenül tudja fogadni a lehetséges befektetőket. A rejtélyes érdeklődőről annyit tudtunk meg a városháza folyosóján, hogy egyelőre nem tárgyalásokról, hanem „intenzív adatszolgáltatásokról” van szó.

.