Hiányzik a meghalás kultúrája

2014.10.30. 08:27

A betegek többsége nem tudja megélni a halált, az orvosok, ápolók pedig sok esetben túlkezelik a haldoklókat – derült ki a Markusovszky kórházban megtartott előadáson.

Nem könnyű témát feszegetett dr. Hámori Antal etika- és jogtanár, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense, aki a tavaly decemberben megjelent Az eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás problémája című könyvében részletesen is foglalkozik a kérdéssel. A rendezvényt a Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány László Társasága szervezte.

Hiányzik a meghalás kultúrája

Az előadáson ott volt Veres András megyéspüspök is, aki szerkesztette, illetve ajánlással látta el a fenti kötetet.

Hiányzik a meghalás kultúrája

Dr. Hámori Antal a katolikus tanok alapján kifejtette, hogy az eutanázia a szándékot és a használt módszereket tekintve is hamis jóság, Isten törvényének súlyos megszegése. Az eutanáziát semmilyen emberi törvény nem törvényesítheti. Felborítja az orvos-beteg viszonyt, hiszen előbbiek az élet őrei, nekik gyógyítani kell.

Hiányzik a meghalás kultúrája

A csillapító kúrákkal kapcsolatosan elhangzott: súlyos indok nélkül nem szabad megfosztani a beteget az öntudatától, hiszen ez megfosztja a beteget a halál megélésétől. Tehát a különböző fájdalomcsillapító, valamint nyugtató szerek adagolásakor az egyház tanításai szerint figyelembe kell venni, hogy az egészségügyben dolgozók nem az élet urai és a halál legyőzői. Ma már léteznek olyan módszerek, amelyek (lehetséges, hogy a beteg kérésére) mesterségesen meghosszabbítják a pislákoló, kínos életet, egyéb szerepük nincs, de ezek az eljárások a túlbuzgó gyógyítás kategóriájába tartoznak.

Hiányzik a meghalás kultúrája

Az előadást követően egy orvos hozzászólásában arról beszélt, hogy a haldoklók kezelése során komoly dilemmákkal szembesülnek az egészségügyben dolgozók. „Igen, sokszor túlkezeljük a betegeket, minden áron életben tartjuk őket, ami nem jó” - hangzott el. De az érem másik oldala, hogy Magyarországon nincs kultúrája a meghalásnak, hiszen egyrészt a betegek többsége nem képes elfogadni, megélni a halált, másrészt az orvosok és ápolók közül nem mindenki tudja elkísérni a haldoklókat.

Hiányzik a meghalás kultúrája

Helyes-e, ha az orvos a beteg kérésének engedve több fájdalomcsillapítót ad, mint amennyire a fájdalom miatt szükség lenne? - tette fel a kérdést egy másik orvos.

Hiányzik a meghalás kultúrája

Dr. Hámori Antal véleménye szerint fontos a beteg tájékoztatása, hogy tudja, milyen következményekkel jár a szer beadása. A haldokló érezze, hogy az egészségügyben dolgozók tényleg őt szolgálják, szeretik, az nagyon sokat jelent akkor is, ha a beteg családtagok, ismerősök híján egyedül van. „Segítsék az orvostársaikat és az ápolókat, hogy azok még jobban tudjanak szolgálni” - mondta végezetül a jelenlévőknek az előadó.

.