Négy halálos áldozata van a 67-es úton Somogyaszalónál történt hétfő reggeli balesetnek, amelynek során összeütközött két személyautó. A helyszínen hárman életüket vesztették, s a kórházban délelőtt meghalt a szemközti sávba átsodródott autó vezetője is - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban elmondta: az autó, amelyben négy férfi ült, eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának. A jármű utasai közül hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba; a férfi délelőtt elhunyt.
A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott. Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nem érkeztek pontos információk - tette hozzá a sajtófelelős.