Hárman meghaltak egy balesetben Kőszegfalván

2012.04.13. 18:14

Munkásokat szállított a motorvonattal ütközött kisbusz Vas megyében.

Kőszegfalva

Munkásokat szállított az a kisbusz, amelyben hárman meghaltak, négyen pedig megsérültek, amikor a jármű motorvonatnak ütközött péntek délután Kőszegfalva közelében egy vasúti átjáróban - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kőszegfalva

Kazmar Enikő közleménye szerint a balesetben hárman a helyszínen meghaltak, a sérültek közül hármat súlyos, egyet könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.
Hozzáfűzte: a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a rendőrök Bozsok irányába terelik a forgalmat, a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják.

Rázó László, a GYSEV szóvivője szintén közleményben tudatta: eddigi vizsgálatuk szerint a kisbusz 12 óra 20 perckor a "Stop" táblát figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül hajtott a vasúti kereszteződésbe, ahol összeütközött a Szombathely felől Kőszeg irányába haladó személyvonattal.

Tájékoztatása szerint a vonaton utazók közül nem sérült meg senki, a baleset körülményeit a rendőrség a közlekedésbiztonsági szervezet bevonásával vizsgálja, a vonalon egyelőre áll a vonatforgalom.

Fotó: Kászoni László (MTI)

.