Hatalmas nemi szervet rajzoltak ismeretlenek Szentpéterváron, közvetlenül a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) helyi épületével szemben, éppen amikor a Néva parti városban a 14. Nemzetközi Gazdasági Fórumra gyülekezik az orosz politikai és gazdasági vezetés, valamint számos magas rangú külföldi vendég.
A Guinness Rekordok Könyvébe illő, 60 méteres, primitív, de jól felismerhető ábrát valakik az éjszaka felnyíló hidak egyikének a felére festették fel, vagyis a nemi szerv a híd felnyitásakor feláll.
A Néván átívelő hidakat ugyanis Szentpéterváron nyáron felnyitják, hogy át tudjanak haladni a városon a nagy tengerjáró hajók.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap csütörtöki beszámolója szerint már két napja attrakciójává vált a rajz, ott fényképezkedik mindenki.
Alekszandr Minykin, a cikk ismert szerzője szerint eddig is rajzoltak hasonló ábrákat mindenféle huligánok a falakra, később a liftekbe, de azok kicsik voltak, és soha nem mozdultak. Emellett az alkotás több fontos tanulsággal szolgál: egyrészt nem marad fenn örökre, szemben a tervek szerint felépítendő, 400 méter magas Gazprom-toronnyal, másrészt értésre adja, hogy ha nem engedélyezik a tüntetéseket a városban, akkor is marad lehetőség a tiltakozásra.
A tetteseket meg lehet találni és felelősségre lehet vonni, de jobb lenne, ha a hivatalnokok felbérelnék a tehetséges ifjakat a politikai élet felélénkítésére. Az ötlet ugyanis remek, s vagy 600 forintnyi árú festékkel néhány másodperc alatt felbecsülhetetlen értékű, és az emberek emlékezetében sokáig megmaradó eredményt produkáltak - írta Minykin.
Az illetékesek fáradságot nem kímélve dolgoznak a rajz eltávolításán, de nehéz elképzelni, hogyan lehetne az aszfaltról eltüntetni a festéket, amíg az magától, illetve az autóforgalomtól le nem kopik.
Fotó: Nr2.ru