Hátrányos helyzetű emberek az osztrák munkaerőpiacon: Grazban jártunk tanulmányúton

2013.06.27. 21:06

Június első hetében a SoPro projekt keretében a szociális gazdaság iránt érdeklődő szakemberek és munkatársaink szakmai tanulmányúton vettek részt Grazban. Olyan helyekre látogattunk el, ahol integrált munkahelyeken dolgoznak a hátrányos helyzetű emberek.

famoos kávézó



Az első rövid megállónk a faMoos kávézónál volt Grazban. Ne egy klasszikus, bécsi hangulatú kávézót képzeljenek el, hanem egy modernül berendezett helyet, ahol az utcafronton a vendéglátás zajlik, a felső szinten pedig cukrászműhelyek vannak. A cukrászda kínálatában sütemények, torták, édességek és jégkrémek szerepelnek, amelyek az itteni műhelyben készülnek. A hét minden napján nyitva tartanak. Ottlétünk alatt jelentős forgalmat bonyolított le a kávézó, ami jól mutatta, hogy elfogadottak, s ismertek a városban. 

famoos kávézó

 
Az itt dolgozó fogyatékos emberek, akik különböző munkakörökben dolgoznak -pincér, pultos -, az államtól a kapott bőkezű támogatások mellett munkájukért zsebpénzt kapnak.   A cég maga az osztrák Szövetségi Szociális Irodától és a stájer tartománytól kapott támogatásból és a kávézó bevételeiből szervezi a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását és képzését.
 
Ezután az Ökoservice Kft.-t látogattuk meg. Itt is a fogyatékkal élők és a tartósan, legalább egy éve munkát kereső emberek  közül kerül ki a foglalkoztatottak több mint 30 százaléka.  Az Ökoservice Kft. tevékenységét a köz-, a szociális- és a magánszféra együttműködésével szervezte meg. A kft. sokféle szolgáltatást nyújt   magánszemélyeknek, közintézményeknek, valamint vállalkozásoknak egyaránt.  Elsősorban a környezeti fenntarthatóság érdekében szervezik szolgáltatásaikat. 

Ökoservice

 
Ezek közül a legkeresettebbek: a kertészeti szolgáltatások, az újrahasznosítható poharak, edények, tányérok, evőeszközök tisztítás utáni újbóli bérbeadása, a használt étolaj begyűjtése, elektromos és elektronikus berendezések újrahasznosítása. Az Ökoservice, bár jelentős árbevételt mondhat magáénak, ugyancsak támogatásokkal kiegészítve képes tevékenységét fenntartani. Munkájukat Graz városa, a stájer tartomány és a munkaügyi központ is támogatja, nemcsak anyagilag, de marketinggel, s megrendelésekkel is.
 
Látogatásunk ezután az Ökotech Kft.-nél folytatódott. Az Ökotech Kft.-t 1994-ben hozták létre. A cég termikus napkollektorokat tervez, gyárt és telepít, szervizel, javít. A munkatársak 30 százaléka fogyatékos ember, ők a termelés, a tervezés és a szervizelés területén egyaránt dolgoznak. Ezért a termelési folyamatot a fogyatékos emberek speciális igényei szerint alakították ki. A társaság tartós, hosszú távon fenntartható munkahelyeket hozott létre. A vállalkozás s stájer tartománytól kap járuléktámogatást.

Ökotech

 
Látogatásunk utolsó helyszíne az atempo non profit szervezet által működtetett Lorenz étterem volt, ahol a személyzet egy része ugyancsak fogyatékos ember. A kellemes környezetben működő étterem az egyik üzleti tevékenysége a szervezetnek.

atempo

 
Emellett jelentős projekteket is megvalósít.  Ők a gondozói a „Capito” projekteknek.
 
Ezek a programok arra a kutatásra épültek, amelyek ráirányították a figyelmet arra, hogy Ausztriában a felnőtt lakosság kb. 25 %-a nem képes az értő olvasásra, komoly nehézséget jelent számukra a szövegértés, így a jogszabályok, a munkahelyi szabályok, a rájuk vonatkozó kötelezettségek és jogok megértése. Ebbe a csoportba nemcsak a különböző fogyatékossággal bíró emberek vannak, hanem a migránsok, az alacsony iskolázottságú emberek, vagy az életkor miatt különböző területeken akadályoztatott emberek is. Az értő olvasás hiánya miatt ezeket az embereket gyakran nem tudták jogaikat és kötelezettségeiket gyakorolni, társadalmi tagságuk súlyosan sérült. Ezt felismerve az osztrák kormány megrendelőjévé vált az „Capito” projektnek, amely a különböző akadályokkal küzdő emberek számára a jogszabályokat érthető szövegkörnyezetben jeleníti meg. Ebbe a munkába részt vesznek a megértési nehézségekkel küzdő emberek, ők tesztelik a „lefordított” szövegeket. Ezért a munkáért ők is díjazást kapnak. De ugyanezt a tevékenységet üzleti megrendelők részére is elvégzik, vállalkozásoknak készíthetek mindenki számára értelmezhető munkautasításokat, vagy munkavállalói jogokat kötelezettségeket tartalmazó szabályozókat.

Capito

 
Hogy miért jelentős ez a program? Először találkoztunk olyan programmal, amely az állampolgári jogokat és kötelezettségeket azon csoportok számára is „fogyaszthatóvá” teszi, akik ez ideig csak elszenvedői voltak a társadalmi elvárásoknak. Ha valami, hát ez a társadalmi befogadás.
 
Az atempo a „Capito” projekten kívül működteti a „Nueva” felhasználói értékelői szolgáltatást is. A „Nueva” egy értékelési módszertan, amely a fogyatékos és tanulási nehézségekkel rendelkező emberek számára nyújtott szolgáltatások minőségét értékeli. Főbb jellemzők:
●        A 2 éves felkészülési program keretében célcsoport tagokat képeztek ki értékelőnek, és ők hajtják végre az értékeléseket,
●        a kliensek szemszögéből készített kérdőíveket használnak,
●        az eredmények összehasonlíthatóak, így lehetőség van benchmarkingra,
●        objektív értékelési kritériumokat használnak.
 
A projekt keretében több mint 5 000 klienssel dolgoztak 65 szervezetnél, főként Ausztriában és Németországban. Használt módszertani eszközök: interjúk, képek és szimbólumok, megfigyelések, adatok. A módszer előnye, hogy a célcsoport tagok problémáit ismerő, képzett szakemberek végzik az értékelést, ezáltal hitelesebb válaszokat kapnak a szolgáltatásokról, és a megkérdezett kliensek egyéni sajátosságainak megfelelő módszereket használják (sok esetben ábrák mutatják be a kérdésekre adott válaszokat). A stájer példánál a Stájer Tartományi Hivatal bízza meg az „atempo” nevű szervezetet, akik megvalósítják a „Nueva” értékelést. Erről jelentést készítenek, amelyet a tartomány a szolgáltatások fejlesztésére felhasznál.
 
Hamburgban jogszabály rendelkezik a fogyatékkal élőknek nyújtott szolgáltatások rendszeres felhasználói értékeléséről. Ennek bevezetése ez idáig nem valósult meg, és jelenleg is dolgoznak a „Nueva” módszertan adaptálásán, grazi szakértők közreműködésével. A módszer a szolgáltatások hiteles értékelése mellett szükségletfelmérő eszközként is alkalmazható Magyarországon is.
 
Hogy mi volt a nóvum az osztrák szociális vállalkozások működésében? Nem a tevékenységek, hisz hasonló programokat hazánkban is találunk, hanem az a környezet, amiben ők tevékenykednek. Ezek a vállalkozások magán vállalkozások, amelyek a közszférával és a vállalkozásokkal együttműködve hoznak létre fenntartható munkahelyeket a szociális gazdaságban. A kormány, a tartományi kormány pedig gerjesztője, szakmai és anyagi támogatója ennek a folyamatnak.
 

Logó

 

.