A szocialisták a szombathelyi mérnökképzésért aggódnak

2014.02.12. 19:05

A SEK 600 milliót kért az előkészítésre, de csak 100 milliót kapott. Sajtótájékoztatón jártunk.



A szombathelyi gazdasággal és a felsőoktatással kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót szerdán Ipkovich György és Nemény András szocialista országgyűlési képviselők.

Nemény szerint az utóbbi néhány évben kifejezetten rossz irányban indultak el a dolgok.  Az Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) költségvetését drasztikusan megvágták, a Savaria Egyetemi Központban (SEK) pedig szakok szűntek meg és jelentősen csökkent az idejelentkezők létszáma.

Egyetlen pozitívumnak a szombathelyi mérnökképzés 2015-ös elindítása tűnik, ugyanakkor láthatóan ez sem sima ügy.

Az egyetem ugyanis 600 millió forintra nyújtott be pályázatát, amiből az előkészítés, szakfelépítés költségeit fedeznék, de csak 100 milliót ítéltek meg számára.

Igaz, a tartalékkeretből még juthat valami, de mindez nem túlzottan bíztató jel.

Amúgy a szocialisták szintén fontosnak tartják mechatronikai központ ügyéhez kapcsolódó képzés elindítását, mivel az a cégek valódi igényeit elégítené ki. Azt ígérik, ha áprilisban kormányváltás lesz, a szükséges összeget a központi költségvetésből fedezik, és a város is hatékonyabban támogatja majd a szombathelyi felsőoktatás ügyét.

Az Alon.hu kérdésére a Nemény András azt mondta, hogy a szombathelyi mérnökképzés elindulása a megfelelő lobbierő hiánya miatt akadozik.

Ipkovich György szerint a műszaki képzés terén az sem szerencsés, hogy a középiskolák kikerültek a város hatásköréből, nélkülük ugyanis nehéz építkezni a felsőoktatásban.

Hozzátette: a felsőoktatás ügye nagyon nehéz és összetett kérdés, olyan, amivel kapcsolatban nem megengedhető a politikai marakodás és széthúzás.

A szocialista képviselők egy másik, az iparral kapcsolatos szocialista ígéretről is beszámoltak.

Ezek szerint ha a szocialisták győznek a választásokon, állami forrást biztosítanak a belvárosi iparterületek kivásárlására és az ilyen cégeknek az ipartelepre való költöztetésére. Szombathelyen például a Falcót és az Epcost érintené ezt.
.