Szombathely alárták az Epcos-telephely megvásárlását

2014.03.11. 13:02

A Szent László utcai ingatlant a város 1,45 milliárdért vásárolta meg.

Aláírták kedden azt az adás-vételi szerződést, amelyben Szombathely önkormányzata nettó 1 milliárd 450 millió forintért megvette az elektronikai alkatrészeket gyártó  EPCOS Kft. csaknem 2 hektárnyi területen a Szent László király utcában lévő ingatlanát, ezzel utat nyitva egy 10,5 milliárd forint értékű iparfejlesztés előtt és lehetővé téve a belvárosi rész lakóövezeti rehabilitációját.

    Az EPCOS Kft.-nek a szombathelyi ipari parkban is van telephelye, oda költöztetnék ki az év végéig - egy új 13 ezer 500 négyzetméter alapterületű csarnok felépítése után -  a Szent László utcai üzemet. A fejlesztéssel a jelenleg 1700 embert foglalkoztató cég 220 új munkahelyet teremt, az állam pedig 3 milliárd forinttal támogatja a projektet.

    A szerződést kedden ünnepélyes keretek között a szombathelyi városházán Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere és az EPCOS Kft. két ügyvezető-igazgatója Bernhard Koch és Takács Balázs írták alá.

    A megállapodás szerint az önkormányzatnak három év alatt, hat egyenlő részletben kell kifizetnie a vételárat, amely után a fizetendő általános forgalmi adó is a várost terheli.

    Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető-igazgatója egy a projektet ismertető korábbi sajtótájékoztatón azt mondta: a fejlesztéssel jelentősen növelni kívánják az elmúlt három évben átlagosan évente 61,5 milliárd forintnyi árbevételüket, aminek nyomán jelentősen nő majd a cég által befizetett iparűzési adó is. A közel 1,5 milliárd forintos növekményből számításaik szerint a következő nyolc évben megtérül az a vételár, amit az önkormányzat az EPCOS által felkínált terület megvásárlására fordít.

    Hozzáfűzte: a fejlesztés célja hogy az EPCOS Kft.-t a TDK konszernen belül autóipari gyártó-és fejlesztőközponttá tegyék, ezért a következő 3-4 évben az előállított autóipari termékek részarányát 30-ról 55 százalékra szeretnék emelni a szombathelyi üzemben, és  legalább 15 százalékkal kívánják növelni helyben a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó létszámot is.

    Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere ugyancsak egy korábbi tájékoztatón ismertette terveiket, amelyek szerint vissza akarják adni a városrész eredeti, kisvárosias arculatát, az épületekből pedig a szombathelyi gépészmérnökképzés számára alakítanának ki központi laboratóriumot és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) valamint az önkormányzat és helyi vállalatok által létrehozni kívánt Duális Felsőoktatási Képzési és Kutatóközpont egyes elemeit is itt helyeznék el.

    Az ipari övezetből rövidesen lakóövezetté visszasorolható terület a polgármester szerint lehetőséget ad arra is, hogy ott bérlakások épüljenek, és a városrész ellátását javító szolgáltató- és kereskedelmi egységek is oda települjenek, illetve a helyi evangélikus általános iskola bővítési igénye is teljesíthető.
.