Programokról és válságos állapotról a Savaria Múzeum évindító sajtótájékoztatóján

2017.01.23. 18:21

Szertárból múzeum címmel csütörtökön nyílik meg a nemrég felújított szombathelyi Savaria Múzeum idei első kiállítása, amelyet az év során számos más érdekes és izgalmas tárlat, valamint múzeumi program követ majd - közölte a múzeum hétfői évindító sajtótájékoztatóján Csapláros Andrea igazgató.

Mint elmondta, a Szertárból múzeum című kiállítás a hajdani gazdag iskolai biológia szertáraknak kíván emléket állítani, számos nagy múltú intézmény anyaga ugyanis veszendőbe ment, ahol megmaradt, ott a darabok múzeumi műtárgyakká váltak.

Elmondta, hogy munkatársai már javában dolgoznak a múzeum római kori állandó kiállításának második részén, amelyet terveik szerint áprilisban nyitnak majd meg a nagyközönség előtt, de távolabbi terveik között szerepel egy a germán temetkezési szokásokat bemutató középkori kiállítás, valamint a Szombathelyi Egyházmegyei Látogató Központtal együttműködve egy Szily János püspököt és korát bemutató kiállítás megrendezése is.

Csapláros Andrea a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy

2017-ben tovább folytatódik Szombathelyen a múzeumi épületek felújítása.

A Smidt Múzeum esetében a közbeszerzés már lezárult, a város és a kivitelező szerződéskötés előtt áll, a kivitelezési munkák tavasszal indulhatnak, és év végére fejeződhetnek be.

Hozzátette: mivel a Smidt Múzeum a történelmi belvárosban áll, a terület régészeti kutatása is érdekes lehet, az épület alatt római kori emlékek lehetnek, valamint számításaik szerint a középkori vár egy darabját is megtalálhatják a munkálatok során.

A szombathelyi Savaria Múzeum. MTI Fotó: Varga György

Tervezik a Romkert felújításának megkezdését is, ami az igazgatónő szavai szerint azért is elengedhetetlen, mert

az ott található római kori mozaik "válságos állapotban van", a mozaikszemek restaurálásához azonnal hozzá kellene látni, mert olyan állapotba kerülhetnek, ami a helyreállítást már lehetetlenné teszi.

Csapláros Andrea megjegyezte, hogy felújításra szorulna a Szombathelyi Képtár épülete is, hiszen annak teteje gyakran beázik. Szavai szerint most készül egy pályázati anyag a Területi Operatív Program (TOP) támogatásának elnyerésére, de idén egy - több mint egymilliárd forintot igénylő - nagyobb felújításnak csupán a tervei készülhetnek el.

Czenki Zsuzsanna, a múzeum általános igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Savaria Múzeumban 2016-ban 17 időszaki kiállítás volt, ezekre több mint 22 ezer látogató volt kíváncsi, az 59 múzeumi rendezvényen pedig több mint 16 ezren vettek részt. Az elmúlt évben 787 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak, amelybe több mint 15 ezer óvodás és kisiskolás korú gyermek kapcsolódott be.

Az igazgatóhelyettes az idei évre tervezett kiállítások közül kiemelte a Szombathelyi Képtárban februárban 9-én nyíló tárlatot, amely Frida Kahlo mexikói festőművészt állítja a középpontba Boros Viola és Fajgerné Dudás Andrea alkotásain keresztül, és amelyhez február 23-án egy emlékkonferencia és a Savaria Moziban egy filmvetítés is kapcsolódik.

Április 8-án, a roma kultúra világnapján nyílik három kortárs roma képzőművész, Ferkovics József, Balog Tibor és Kunhegyesi Ferenc kiállítása a képtárban. Május 18-án indul a "SzombatHELYI" című kiállítássorozat, amely alapvetően helyi gyűjteményekre alapoz, és a város értékeiből, művészeti életéből mutat be érdekességeket.

Czenki Zsuzsanna elmondta, hogy Szombathely is csatlakozik ahhoz az országos felhíváshoz, amely májust és júniust a grafika hónapjaivá kívánja tenni. Ennek jegyében a képtár saját grafikai gyűjteményéből állítanak ki ritkaságokat, köztük egy 1511-ből származó Dürer-grafikát.

Augusztus 20-án a Vasi Skanzenben nyílik tárlat Klumeczky Ildikó szolnoki fazekasművész munkáiból, októberben a képtárban Ezer szál címmel rendeznek textilkiállítást, az évet pedig a Pécsi Műhely történetét bemutató tárlat zárja majd.

Nem maradnak el a hagyományos múzeumi rendezvények sem, áprilisban ismét lesz Szent György-napi, novemberben pedig Szent Márton-napi vásár, és ismét bekapcsolódnak a Múzeumok éjszakája és a Kutatók éjszakája országos rendezvénysorozatába is.

Vig Károly, a múzeum tudományos igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: ebben az évben is megjelenik majd a Savaria Múzeum múzeumi értesítője, amely az intézményben folyó tudományos munka tükre, valamint egy néprajzi és egy természettudományos témájú kötetet is kiadnak.

.