Boldogságszérum Vásáry Tamástól és a Savaria Szimfonikusoktól - Szombathely, Bartók Terem

2017.04.26. 09:26

teremtuccse.blogspot.hu / Szenkovits Péter.

Vásáry Tamás (1933) világhírű zongoraművész/karmester A zenén túl Beethoven című műsora – maradéktalan összhangban a Savaria Szimfonikus Zenekarral – boldogságszérumként hatott a Bartók Teremben.

Vásáry Tamás csodagyerekként indult, csodaemberré vált, és az ma is. „Savariás” estjén csak mesélt és mesélt. Hanggal, szóval. Zongorával, dirigensi pálcával. Lényével. Többek között arról is, hogy Budán a szomszéd gyerkőc ezt kérdezte róla a szüleitől: „A Tamás gyerek”?

Vásáry Tamás összekötő kapocs köztem és – köztem. Egykori önmagam és a mai énem között. Hogy köszönő viszonyban maradhassak, velem. És újrakezdhessem bennem a saját párbeszédem. Miért vagyok én – még mindig - itt?

Mi az élet(em) értelme?

Kodály Zoltántól (1882-1967), akinek a tanársegédje volt, átvette azt a szokását, hogy sétálva tanulja a partitúrát. Ezt Hankiss Elemér (1928-2015) szociológusnak a létértelmet firtató könyvében (más kiválóságok társaságában) fejtette ki a Kossuth-díjas, Szepes Mária-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, Prima Primissima díjas, francia lovagrend „tisztje”. Géniusz.

Tehát: sétálás, tanulás, partitúra.

Jó ízlelgetni a szavakat. Természetben, építkezni, közvetíteni. Eggyé válni a klímával/mindenséggel, fejlődni s fejleszteni önmagamat, értéket közvetíteni idő- és térsíkokon keresztül – átszűrve magamon meg hozzáadni én-lényegemet.

Hamvas Béla írót/filozófust (1897-1968) is idézte Szombathelyen: „A legnagyobb rang a Földön Embernek lenni.” Fűzzünk ehhez másik Hamvas bölcseletet: „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.”

Vásáry Tamás ezt teszi.

Archív

Tóth Aladár (1898-1968) zenetudós, operaigazgató, aki az egyik atyai barátja volt, azt mondta neki, valahogy ilyenképpen: ha valaki tízéves koráig harmóniában cseperedik, sérülésmentesen indulhat az életbe. Ha nem, törött szárnyú lesz.

Csakhogy Beethoven (Bonn, 1770 - Bécs, 1827) ellentmondani látszik ennek, hiszen pokoli gyerekkora volt, számos trauma érte. És mégis: szellemóriássá vált. „Gyöngyöt hozott létre a szenvedés” – tartja Vásáry Tamás, aki Meister Eckhart (körülbelül 1260 – cirka 1328) német filozófus, teológus, misztikus vélekedésével nyomatékosít: „A fejlődés leggyorsabb paripája a szenvedés”.

Beethovent részeges apja szinte kifacsarta. Szerelme nem lehetett az élettársa. Megsüketült a világ legnagyobb zenészeként. Háládatlan unokaöccse, gyámjaként, mérhetetlen csalódást okozott neki.

„És mégis erőt vett égből, földből. Imádta a természetet, ami az egyetlen bizalmasa volt.” (Vásáry Tamás) Nem volt gyógyulás /a süketségből/, nem volt remény. Tántorgott az öngyilkosság szakadékának a szélén, ám mégsem, soha nem adta fel a küzdelmet! Emberfeletti ember volt, aki emberzenét alkotott, s ugyanakkor mennyei muzsikát. Felmutatta azt (is), hogy az egyén legfontosabb tulajdonsága az erő.

„Őrült szenvedéllyel, hévvel tudott szeretni!” (VT)

Nappal-éjszaka, fény-árnyék, fényhordozó Lucifer; az ellentétek megtapasztalásán keresztül leszünk, akik vagyunk. Aki soha nem volt beteg, nem tudja értékelni az egészséget… S az egész e világi létezésünk folyamat a boldogság – önmagunk megismerése - felé.  

Leépülés. Fölrepülés - isteniség! Álmodunk földhöz kötve, de/mert hiszen a lelki részünk szabad! „Sok életet kell megélni; nagy alkimista a sors. S a tiszta lélek fölszáll.”

Beethoven-művekből – szimfóniákból, zongora szonátákból – parányi meg gigantikus részletek csendültek fel a Bartók Teremben.

Vásáry Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a nézők között bensőséges, szeretetteljes kapocs formálódott. Itt és most belénk költözött az otthon vagyok biztonság érzete. Hogy közösen, együtt tudunk boldogok lenni! A Bozsodi Vonósnégyes – a művész-fivérek: Lóránt, Szabolcs, Zoltán, Tamás – is azt sugározta, hogy lélek a lélekkel képes egybeforrni.

Ha megtaláljuk/megadatik az egyensúly, akkor nem marad(hat) el a jutalom. A boldogság. Az újjá-, a megszületés. A Gyermek. „A még meg nem nyilvánuló minden. Ez maga az Isten, maga az istenség.” (Vásáry Tamás)

Sötétség után fölragyog a Nap.

Még ebben az életben.  

.