Weöres Sándor Színház: változatlan társulat, karneválszínház és nyolc bemutató

2017.05.26. 07:20

Nyolc bemutatót hirdet meg bérleteseinek a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a kínálatban színmű, dráma, bohózat, komédia, és egy rockopera is szerepel - közölte évadzáró és a következő év repertoárját ismertető sajtótájékoztatóján csütörtökön a teátrum igazgatója. Augusztusban ismét lesz a Savaria Történelmi Karneválhoz kapcsolódóan karneválszínház is: amelyen William Shakespeare egyik művét mutatják be.

Jordán Tamás elmondta: terveik szerint szeptemberben Szép Ernő: A Vőlegény című színművének bemutatásával kezdődik az új évad, Mohácsi János rendezésében, majd Mihail Ugarov: OBLOM-OFF című kétrészes színdarabjának színpadra állítását tervezik októbertől, Valló Péter rendezésében.

Georges Feydeau: Kis hölgy a Maximból című bohózatát, amelyet Réthly Attila rendez, novemberben láthatja a közönség, Yasmina Reza: Művészet című komédiáját, pedig amelyet Lukáts Andor rendez, december elején mutatja be a társulat.

Márciusban Nagy Cili rendezésében viszik színre Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók című ismert rockoperáját, és szintén ebben a hónapban láthatja szombathelyi a közönség először Zsótér Sándor rendezésében Oscar Wilde - Elfriede Jelinek: Bunbury című triviális komédiáját, amit májusban Alföldi Róbert rendezésében követ majd Arthur Miller: A salemi boszorkányok című drámájának bemutatója. Ezt követően ugyancsak májusban mutatják majd be David Auburn: Egy bizonyítás körvonalai című színművét is, amelyet Horgas Ádám rendez.

Bérleten kívüli bemutatót is terveznek, amelynek társírói és társrendezői Czukor Balázs és Surányi Nóra lesznek. A kortárs darab címe Home Bank, a történet egy bankban játszódik, annak egy napját mutatja be és minden a pénz körül forog.

Az igazgató tájékoztatása szerint a következő évadban is a repertoáron maradnak a Tartuffe, a Volpone, Mágnás Miska, A Dédi, A mi osztályunk, A dzsungel könyve, A padlás, A jó pálinka itassa magát, és a Grönholm-módszer című darabok.

Jordán Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: nem volt könnyű összeállítani a műsortervet és szerződtetni a színészeket, de szavai szerint segített, hogy igazgatói kinevezését végül egy évvel meghosszabbították, az új pályázaton pedig egyedüli jelöltként indul, így bízik a folytatásban.

Szólt arról is, hogy a társulat összetételében az új évadban előre láthatólag nem történik változás, senki nem megy el a színháztól, de egyelőre új taggal sem bővülnek.

Az igazgató bejelentette, hogy a Weöres Sándor Színház ismét meghívást kapott a POSZT-ra, amelynek versenyprogramjában A falu rossza című, Mohácsi-rendezéssel szerepelnek, de ott lesznek ugyanezzel a darabbal a Városmajori Színházi Szemlén, a Vidéki Színházak Fesztiválján pedig Csehov: Ivanov című művével szerepelnek, amit Lukáts Andor állított színpadra.

A sajtótájékoztatón Réthly Attila, a színház főrendezője elmondta: augusztusban ismét lesz a Savaria Történelmi Karneválhoz kapcsolódóan karneválszínház is: amelyen William Shakespeare egyik művét mutatják be: Vízkereszt, vagy bánom is én címmel.

.