Konferencia a régészeti és helytörténeti kutatásokról Sopronban

2014.03.08. 13:54

Konferencia a régészeti és helytörténeti kutatásokról Sopronban Helytörténeti és régészeti konferenciát rendeznek csütörtökön és pénteken Sopronban a város múltját több mint 40 éve kutató, idén 70 éves Gömöri János tiszteletére. A tudományos konferenciára mintegy 30 előadót várnak az ország minden tájáról.

Konferencia a régészeti és helytörténeti kutatásokról Sopronban
Helytörténeti és régészeti konferenciát rendeznek csütörtökön és pénteken Sopronban a város múltját több mint 40 éve kutató, idén 70 éves Gömöri János tiszteletére. A tudományos konferenciára mintegy 30 előadót várnak az ország minden tájáról.

    Polgár Péter régész, a Gömöri 70 címet viselő konferencia egyik szervezője az MTI-nek elmondta: arra kérték a meghívottakat, hogy előadásuk témája kapcsolódjon Sopron és környéke régészeti, valamint helytörténeti kutatásaihoz. A fiataloktól egészen az 1950-es és 1960-as évektől aktív kutatókig, több generáció képviselői számolnak majd be eredményeikről.

    A közönség hallhat például a római kori Sopron, azaz Scarbantia városi életéről, a scarbantiai római katonákról és veteránokról, a soproni németségről vagy éppen egy 17. századi sírból előkerült női öltözetről.

    Gömöri János 1968-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett régész-történelem szakos diplomát. Két év múlva került Sopronba és 2006-os nyugdíjba vonulásáig a Soproni Múzeum kutatójaként dolgozott. 1971-től ásatásokat, elsősorban a városfalak feltárását irányította, meghatározta Scarbantia fórumának elhelyezkedését és feltárta az antik város úthálózatának egy részét. Bölcsészdoktori és kandidátusi értekezéseit az avar kori és Árpád-kori vaskohászatról írta, valamint összeállította Magyarország iparrégészeti lelőhelykataszterét. Az általa vezetett feltárások helyén két kiállítóhely is létesült: a Scarbantia Fóruma Sopronban és az Őskohó Múzeum Somogyfajszon.

    "A szakmától ma sem szakadtam el. Óraadóként tanítok a Szegedi Egyetem régészeti tanszékén. Folyamatosan bővítjük az iparrégészeti katasztert, amit szeretnénk megjelentetni. Emellett terepbejárásokat, lelőhely-felderítéseket is végzek" - mondta el az MTI-nek Gömöri János, aki március 15-én ünnepli 70. születésnapját.
.