Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter (Frissítve!)

2015.09.07. 18:23

A hírt a Kormányzati Információs Központ közölte hétfőn.

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter - közölte Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Frissítés

Szeptember 8. - Index

Az Index információi szerint hétfőn a nemzetbiztonsági kabinet ülésén Orbán Viktor miniszterelnök a kerítésépítés további gyorsítását szorgalmazta, eközben elégedetlenségének adott hangot a munka jelenlegi állásával kapcsolatban. Orbán korábban az augusztus 31-i határnapban jelölte meg a 175 kilométeres kerítés befejezésének időpontját, eddig azonban csak az ideiglenes drótakadály készült el.

Hende Csaba honvédelmi miniszter viszont zokon vette a kritikát, miután úgy érezte, hogy az elmúlt két hónapban a tőle elvárható maximumot nyújtotta, hogy a honvédség teljesíteni tudja a szoros határidőt. Ezért a miniszterelnöki lecseszés után az önérzetében is megsértett tárcavezető bejelentette, hogy lemond. Ezt a vita hevében Orbán Viktor azonnal el is fogadta.

Korábban, hétfőn írtuk még:

Atv.hu

Az atv.hu úgy értesült, hogy Hende Csaba a szombathelyi televíziónak adott ma délelőtti interjú inzertjében még honvédelmi miniszterként szerepelt. A teljes interjút ma este sugározzák, és érdekes, hogy a déli órákban még nem gondolkodott a lemondáson. A menekülthullám első kormányzati áldozata lett Hende Csaba - írja a portál. Hende a déli határzárral kapcsolatban mondott le, hiszen az eredeti tervek szerint augusztus 31-ig kellett volna elkészülnie a kerítésnek - véli az Atv.hu

 

Index

"Hendéhez közzel álló fideszes és minisztériumi forrásaink azt állítják, teljes meglepetésként érte őket a bejelentést, egyelőre ezekben a körökben sem tudják, mi a lemondás pontos oka. Igaz, Hende lecserélése korábban többször felmerült már – 2012-ben és a 2014-es választások körül is –, de a mostani időzítés meglepő, mert a miniszter fontos feladatokat kapott a határra érkező menekültáradat kezelésében."

 

Origó

Az Origo értesülései szerint Hende Csaba váratlan távozása mögött nem csak a biztonsági határzár ügye, hanem a kormány tervei szerint ezt kiegészítő jogi szigorítások kérdése is állhat. Úgy tudjuk, a honvéd vezérkarban is bizonytalanság érzékelhető amiatt, hogy a kormány álláspontja szerint az alaptörvény módosítása nélkül is bevethető lenne a határnál a honvédség.

Információik szerint a honvéd vezérkar egy része osztja azt a félelmet, hogy ha ily módon vezetik be a honvédségre vonatkozó változtatást, azt Európában úgy értékelhetik, hogy erre nincs meg a kikezdhetetlen jogi felhatalmazás. Forrásaink szerint emiatt Hendénél is érezhetett aggályokat a minisztrelnök. Forrásaink Simicskót viszont úgy jellemzeték, "nem egy konfrontatív ember."

 

444.hu

"Több forrásunk az tartotta a legvalószínűbbnek, hogy a déli határra tervezett kerítés csúszása, megépült drótakadály, a GYODA hatástalansága miatt kellett mennie most a miniszternek" - írja a lap. Orbán tusványosi beszéde előtt állítólag maga Hende mondta neki az augusztus 31-i dátumot, mint tartható befejezést, azt kifejezetten ezért mondta a miniszterelnök, sokakat meglepve.

 

Magyar Nemzet Online

"A Honvédelmi Minisztériumból származó információink szerint semmilyen belső tájékoztatás nem előzte meg a miniszter lemondását. Úgy tudjuk, a tárca korábbi, Székesfehérvárra költözésének korábbi híréről is annak idején a sajtóból értesültek a HM alkalmazottai" - számol be róla az Mno.hu.

 

Népszabadság online

Egy kormányközeli forrás lapunknak megerősítette, hogy Hende Csabának távoznia kellett, azt érzékeltetve, hogy a honvédelmi miniszter lemondása mögött a miniszterelnök elégedetlensége állt". A műszaki határzár nem olyan időzítéssel és intenzitással épül ugyanis, ahogyan Orbán Viktor és a kormány várta - mondták a lap munkatársának, emlékeztetve, hogy a miniszterelnök Tusnádfürdőn egyetlen érvényes határidőről, augusztus 31-ről beszélt. Ezért Hende Csaba lemondása valójában "menesztés" - tette hozzá a forrás.

Hende várható menesztéséről már tavasszal beszámolt a Népszabadság. A tárcavezető az Orbán-kabinet átalakításának vezéráldozatai között szerepelt, Seszták Miklós fejlesztési, és Fazekas Sándor agrárminiszter társaságában. A lapnak Orbán Viktor akkor cáfolta, hogy felfrissített kormánnyal vágna neki a ciklus második felének.

Hende Csaba ellen többek között a sorozatos Gripen-balesetek szóltak, de nyilván nem segítettek azok a hírek se, amelyek szerint a honvédelmi miniszter - azóta élettárssá előlépett - kolléganőjével luxusszállókban pihent meg hivatali útjain.

.