Herczeg pincészet – hagyományok és kiváló kilátás(ok)

2014.10.13. 13:07

Októberben kétszer is várják a borbarátokat Herczegék.

Először október 10 és 12 között várják a vendégeket egy igazán „viharos” hétvégére. Erre a szüretet követő, azt mindegy lezáró és megünneplő hétvégére átalakulnak Sturmheurigerré – azaz murcit is kínáló, friss borokat áruló – általában időszakos – borozóvá. A murci (erjedésnek indult, nagyon alacsony alkoholtartalmú, enyhén szénsavas must) német megfelelője a Sturm, aminek eredeti jelentése vihar...

Herczeg pincészet – hagyományok és kiváló kilátás(ok)

Hogy ezzel a murci melyik tulajdonságára, vagy a fogyasztási (és emésztési) folyamat melyik részére céloz a szóalkotó német néplélek, arra a legkülönfélébb elméletek születtek már. Ami azonban tény, a murci Ausztria keleti határai mellett is nagy népszerűségnek örvend, és bizony fenemód jólesik az októberi fényben fürdő lankákat személve nagy kortyokban pusztítani a hegy felébredni készülő levét.

Herczegéknél ráadásul olyan különlegességeket is fogyaszthatunk, mint a az Uhudler-murci (Uhudlersturm), ami egész Európának csak ebben a szegletében kapható (legálisan). A szokásoktól eltérően az októberi nyitvatarási időben a megszokott fatányéros finomságok mellett meleg ételekkel is várják a borszerető közönséget a murcihoz szüreti ínyencségek (Sturmschmankerl) dukálnak, mint a sült szalonna, a hajában sült krumpli és sok más egyszerű de annál finomabb nyalánkság.

Aki a murci mellett vagy helyett valami erősebbet kóstolna, annak Ronald a 2013-as évjáratú Eisenberg Classic DAC kékfrankost ajánlja, ami karakteres piros gyümölcsös ízeivel és a régióra jellemző ásványossággal csábít. A bor hosszú tárolhatóságot ígér, érdemes hosszabb időre is eltenni. Az üde ízek kedvelőinek a 2013-as olaszrizlingre lehet kellemes meglepetés.

A Herczeg család generációk óta műveli a szőlőt a Gaas (Pinkakertes) melletti szőlőhegyen, ahol a borászatról szóló első írásos emlékek Mátyás király idejéből származnak. A minőségi borászati munkát a jelenlegi borosgazda, Ronald Herczeg édesapja alapozta meg.

Ronald egészen fiatalon beleszeretett a szőlőbe, első borát kiskamaszként készítette. Kezdettől fogva minőségi borok születnek a keze alatt az azóta 5 hektárra növelt birtokon, és a hagyományok ápolása mellett nem idegenek tőle a modern megoldások, az izgalmas útkeresés sem. Ez látszik a borászat hagyományokat és az új friss ötleteket ízlésesen egyesítő épületein csakúgy, mint a pár éve nyílt Buschenschankon. Így nevezik a határ túlsó oldalán a kis szőlőhegyi borozókat. Melanie és Ronnie ízig-vérig vendéglátók, aki egyszer megismeri a hely vendégszeretetét, mindig szívesen jön ismét.

Örömmel és szeretettel várnak minden kedves vendéget – akár egy kiadós házi finomságokból álló kóstolóra, akár egy (két, három...) pohár kiváló minőségű borra. A buschenschankban természetesen lehetőség van termelői áron is megvásárolni borokat.

A buschenschankok jellemzően időszakosan, Dél-Burgenlandban általában évente 3-5 alkalommal vannak nyitva. Herczegék idén az októberi két időponton kívül még egy alkalommal várják majd vendégeiket.

október 10-12.

október 17-19.

és

november 07-16.

További információ:

+36 20 456 6978 http://www.weinherczeg.com

Keresse Herczegéket a facebookon is:

https://www.facebook.com/pages/Wein-Herczeg

.