Hévíz beszállna a sármelléki FlyBalaton repülőtér működtetésébe

2011.10.27. 18:48

Állami szerepvállalással, valamint más cégek bevonásával meghatározó szerephez kíván jutni Hévíz önkormányzata a sármelléki FlyBalaton repülőtér működtetésében - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

Az idei szezon utolsó tervezett charter járata hetven vendéggel a fedélzetén szombaton hagyta el a sármelléki nemzetközi repülőteret. A charter járatok jövő évi indításával és a sármelléki nemzetközi repülőtér hosszú távon is megnyugtató működtetésével kapcsolatban Hévíz önkormányzata jelenleg is tárgyalásokat folytat - közölte Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP). Hozzátette, a városvezetés határozott szándéka, hogy az önkormányzat esetleg állami szerepvállalással, valamint más cégek bevonásával meghatározó szerephez jusson a repülőtér működtetésében.

A nemzetközi reptér óriási lehetőséget jelent a nyugat-magyarországi térség turizmusának és az ország gazdaságának. Hévíz önkormányzata eddig is mindent megtett, az anyagi szerepvállalástól sem zárkózott el, hogy az idei szezont megnyugtató módon zárhassák le és az október végéig közlekedő charter járatok teljesíteni tudják a feladatukat - hangsúlyozta Papp Gábor.

Nagy Gábor, a tulajdonos Turisztika Hungária Kft. ügyvezetőjének korábbi tájékoztatása szerint a sármelléki Fly Balaton repülőtéren a tavalyihoz képest idén harmadával nőtt az utasok száma, és ötödével emelkedett az áruforgalom mennyisége. Szeptember végéig csaknem 17,2 ezer utas vette igénybe a Balaton-melléki repülőteret, ami a tavalyi adatokkal összehasonlítva az év első 9 hónapjában 33 százalékos növekedést jelent. A nagygépes forgalomban 12,3 ezren, magángépek utasaiként pedig csaknem 4,9 ezren fordultak meg Sármelléken.

Nagy Gábor a téli nyitva tartást illetően azt nyilatkozta: "jelen pillanatban nem tudjuk, hogy a repülőtér a téli időszakra nyitva marad-e vagy bezár".

Josef Mutsch, a hévízi Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetőjének közlése szerint ebben az évben erőteljesen növekedett a repülőgéppel a nyugat-dunántúli régió gyógyüdülőhelyeire érkezett vendégek száma. A tavalyit mintegy 25 ezerrel meghaladóan több mint 70 ezer vendégéjszakát töltöttek a gyógyszállókban a repülőgépes turisták.

A 2010-es árakhoz képest idén csaknem 25 százalékkal olcsóbban kínálták a jegyeket a chartergépekre, de a forgalombővülésben az is szerepet játszott, hogy Németországból ismét élénkül az érdeklődés a magyarországi gyógyhelyek iránt. A vendégek pedig a hosszú autóbuszos utak helyett szívesebben érkeznek repülővel.

Az ügyvezető rámutatott: tapasztalatai alapján a nyugat-magyarországi térség turisztikai fellendítéséhez elengedhetetlen a sármelléki repülőtér működése. Kedvezőnek nevezte, hogy Hévíz önkormányzata jelentős szerepet vállalna az üzemeltetésben, de fontosnak tartaná az állam támogatását is.

.