Közösségi biciklikölcsönző indult Hévízen

2014.05.27. 17:25

A város négy pontjára telepített dokkolóállomásokkal és 30 speciális kerékpárral indították el kedden Hévízen a mintegy 90 millió forintból megvalósított közösségi kerékpárrendszert.

    Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) az avatáson elmondta: a Horvát-Magyar IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban Kapronca városával közösen elnyert Bicycle Oasis című projekt keretében valósították meg a HeBi elnevezésű beruházást.


    Az október végéig ingyenesen - csupán ezer forint kaucióval - igénybe vehető, és később is 300 forint alatti óránkénti díjért bérelhető kerékpárokkal az aktív turizmust kívánják erősíteni, illetve a környezetbarát közlekedés fontosságát tudatosítani.


    A HeBi keretében négy helyen, az egregyi városrészben, a gyógyfürdőkórház területén, a nagyparkolónál és a városháza előtt 56 dokkolót alakítottak ki a 30 kerékpárnak. A 90 millió forintos költségű beruházás keretében a kerékpárok szállítására szolgáló járművet, valamint számítógépeket is vásároltak.


    A GPS nyomkövetővel ellátott kerékpárokat a Neuzer fejlesztette ki a hévízi igényeknek megfelelően. A város tourinform irodájában ezerforintos kaucióval kiváltható elektronikus kártyával vehetők igénybe, a település közigazgatási határain belül használhatók, majd bármelyik állomásnál visszahelyezhetők.


    Vesna Zeljeznak, Kapronca polgármestere arról beszélt, hogy a 31 ezres város már évekkel ezelőtt elnyerte a leginkább kerékpárosbarát horvát város címét, 2009-ben pedig Brüsszelben is hasonló európai elismerésben részesültek.


    Utalt rá, hogy néhány éve 300 kölcsönözhető kerékpárral már elindítottak egy rendszert, a bicikliket azonban ellopták. Most a hévízihez hasonlóan ők is 30 ugyanilyen kerékpárból álló rendszert alakítottak ki, továbbá kilenc elektromos meghajtású autót is vásároltak.


    Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy Hévízen tavaly épült meg a szomszédos Alsópáhok felé vezető kerékpárút, idén pedig a várost a Balatonnal összekötő bicikliút is elkészül. Hozzátette, hogy a hévízi közösségi kerékpárrendszer kísérlet, de már az is eredménynek számít, ha minél többen kerékpároznak.

.