Hírek az M86-os építéséről

2010.10.21. 18:02

A Vas Népe Online úgy tudja, leállt az út építése, egyik kivitelező le is vonult a váti szakaszról. A NIF csütörtöki sajtóközleménye szerint viszont 2013 körül lesz Szombathely-Győr autóút.

Vas Népe: Vátnál megtorpantak a munkák

Az épülő M86-os főútvonal Szombathely és Vát közötti szakaszán lelassult a munka, van, aki szerint az egyik kivitelező levonult - adta hírül szerdán a Vas Népe megyei napilap online veziója.

A munkák megtorpantak, a beruházó elismerte, hogy határidő-módosítást kértek a kivitelezők. Az utóbbi napokban azonban szemmel láthatóan lelassult, sőt le is állt a munka. Van, aki azt is tudni vélte, hogy a kivitelező konzorcium egyik tagja, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. már ki is szállt a beruházásból.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője közleményben válaszolt a portál információira. "A kivitelező konzorcium a nagy esőzésekre hivatkozva már korábban határidő-módosítási kérelmet adott be, melynek áttekintése jelenleg is folyamatban van. A teljes szakaszon a földmunka jól áll, a töltésépítési munkák következnek. A munkálatok az elmúlt két hétben annak okán nem folytatódtak, hogy annyira nedves a talaj, hogy amennyiben munkagéppel megközelítenénk, úgy nagyobb kárt okoznánk, mint amekkora haladást el lehetne érni" - írta válaszában.

Az M86-os főút Vát és Szombathely közötti szakasza idén március óta készül, ahol 6,2 kilométer hosszban új nyomvonalat építenek ki, három kilométer hosszon pedig melléépítéssel kétszer két sávon főutat alakítanak ki a kivitelezők. Az összesen 11 milliárd 636 millió forintos beruházás 85 százaléka uniós támogatás, 15 százaléka pedig hazai forrás, amely az operatív programon keresztül kapnak meg az építők.

A beruházó , Loppert Dániel korábban azt nyilatkozta a lapnak, hogy a gyorsforgalmi paraméterekkel rendelkező utat a tervek szerint 2011 késő őszén fogják átadni.

86-os út

NIF: Épül a Szombathely – Győr kétszer kétsávos út

Könnyen elképzelhető, hogy a fenti hír miatt tartotta fontosnak kiadni a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) azt csütörtöki sajtóközleményt, amelyben a cég az M86-os körüli helyzettel foglalkozik.

Ebben többek között az áll, hogy a tervek szerint még ebben az európai uniós költségvetési ciklusban (2007-2013 – a szerk.) kétszer két sávos autóút épül Győrtől Szombathelyig. E távlati terv részeként folyik a Győrtől Csornáig, illetve a Csornától Szombathelyig tartó út kiépítésének előkészítése.

Az előkészítés a Győr, Csorna és Szombathely közötti útpálya 90 kilométeres szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá az engedélyek beszerzését, a területszerzést, a régészeti feltárást foglalja magában.

„A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már ugyancsak elkészült, és a kiviteli tervek egy része is. A szükséges közműengedélyek beszerzése előkészítés alatt van” – olvasható a NIF közleményében, amely azt is megemlíti, hogy az új 86-os előkészítésre csaknem 13 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek nagy részét az Európai Unió bocsátja rendelkezésre.

.